Hogy mire értem ezt? Valójában mi az emberi természet? A személyre szabott emberi természet vajon meg tud-e igazán változni? Vagy vannak olyan esetek, történnek az ember életében olyan események, amitől az ember meg tud változni? Nem tudom. Döntsétek el ti, hogy az ember önmaga valójában meg tud-e változni! Vajon el tudja-e tüntetni önmagából örökre az irigységet, a féltékenységet, a hazugságot (és még sorolhatnék csomó olyan dolgot, ami az ember természetéből fakad)?

Vannak esetek, mikor azt mondjuk egy emberre, hogy teljesen megváltozott, ő nem az, aki volt, például nem iszik, vagy régen nagyon gonosz volt, de már megváltozott. Kérdés, hogy az ember valójában meg tud változni? Ez teljesen eltűnik? Megszűnik létezni az emberek életében mindaz, ami őt rosszá teszi? Valójában az ember meg tud-e változni, ha éri egy tragédia? És itt most nem az átmeneti ígéretekről, fogadkozásokról van szó. Az emberből el tud-e tűnni a rossz, és ha igen, akkor az már nem jelenik meg többé soha, semmilyen formában az életében?

Ez a történet egy igaz történet. Ez a mai napon történt velem. Egy kiskőrösi lakosról van szó. De mielőtt belekezdenék, meg kell, hogy említsem egy öreg barátomat, sajnos már nem él, nincs köztünk. Ő valamikor nagyon-nagyon régen a gimnáziumban orosztanár volt, sőt ő volt a kiskőrösi gimnázium egyik alapító tagja. Akkoriban belekerültem egy élethelyzetbe, amit elmeséltem neki. A korából fakadó bölcsességével lehajtotta fejét, úgy hallgatta történetemet, és arra lettem figyelmes, hogy mosolyog. Így válaszolt: hogyha adsz, ne emlékezz rá, de hogyha kapsz, sose felejtsd el!

Manhattanben egy házaspárnak a hatéves kisfia haldoklott. A szülők ezt sehogy sem akarták elfogadni, kétségbeesésükben felkeresték a helyi gyülekezeteket, hogy imádkozzanak a gyerekért. Felkeresték a zsidó közösség rabbiját is, imádkozzon, gyógyítsa meg Isten a gyermeküket.

Valahol Amerikában egy kis településen a pap úgy gondolta, felrázza a falusi embereket, hogy járjanak gyakrabban templomba. Ezért meghívta a kis zsidó közösség rabbiját, hogy tartsanak közösen egy imaórát. A rabbi el is fogadta a meghívást, gyorsan híre is ment a faluban, kit a kíváncsiság, kit a hit, kit a rosszindulat hajtott, de a templom tele lett.

Egyik nap Amerikában az egyik legnagyobb nevű egyetemen nyílt napot tartottak, és meghívták, hogy tartson előadást, a helyi zsidó közösség rabbiját. Mindenki kíváncsian várta, hogy az idős, tanult és bölcs rabbi miről fog beszélni, mi lesz a fő téma. Három óra hosszán keresztül tartott előadást a rabbi, beszélt a zsidó törvényekről, tanított a Tórából, és sok éves tapasztalatait osztotta meg a hallgatókkal. Az utolsó három percben a rabbi bizonyos dolgokról tévesen, pontatlanul közölte le a mondanivalóját. Erre a hallgatóság nagy része kinevette az idős, bölcs rabbit. Voltak tanárok, professzorok, akik mosolyogva kijavították, hogy ez nem teljesen így van. A rabbi a maga bölcsességéből eredően elfogadta a helyreigazítást a témával kapcsolatosan, és egyszerűen csak mosolygott.

A kócos hajú, gyönyörű, barna bőrű, csillagszemű cigány lány a kerek erdő közepében kószált, amíg meg nem zavarta őt a herceg. Rögtön beleszeretett a különleges szépségbe. A cigány lány szintén első látásra beleszeretett a hercegbe, így a herceg nyomban haza is vitte őt a kastélyába. A király, mikor látta, hogy fia megtalálta a szerelmet, élete értelmét, hetedhét országra szóló lakodalmat rendezett. A környék apraja-nagyja mind összejött enni-inni, mulatni. Húzták ott a cigányok a talpalávalót hét nap, hét éjjel. Majd telt-múlt az idő, a királyné fiúkat, lányokat szült, boldogan és szépen éltek. Megvolt a kócos hajú cigánylánynak mindene, mi szem-szájnak ingere.

Csuró falut egy nap bűncselekmény híre rázta meg. Sosem volt ilyen korábban, az emberek békében éltek egymással. 180-an laktak ott, ebből 50-en alsócsurói cigányok, 130-an pedig felsőcsurói magyarok, szerbek, románok vegyesen. A legtöbben a földeken dolgoztak, mindenki ismerte egymást. A falu békés volt tehát, az egyetlen rendőrnek nem is volt nagyon dolga. Ám egy napon gyilkosság történt, és ez teljesen megbolygatta az emberek életét, akik nem voltak ehhez hozzászokva.

Shlomo mereng a csillagok tengerében, és közben a szabadságról álmodozik. Még a barakk rácsai sem akadályozzák az ébren álmodásban, még a krematóriumból áradó füst és az égett hús szaga sem veszi el Shlomo figyelmét a szabadságról. Sőt a barakkban felhangzó hangos horkolás sem zavarja. Ő csak álmodozik. Virágos rétről, zöldben pompázó erdőkről, csicsergő madarakról, a szerelemről, mindenféle csodáról, amit az ember szabadon megélhet a láger kerítésein kívül.

Annyiszor el akartam mondani, csak mindig siettünk és rohantunk, és sosem értünk rá. Annyiszor megálltam volna, hogy igyunk egy kávét, beszélgessünk, sétáljunk, és mondjuk ki egymásnak, hogy szeretlek, hiányzol, jó hogy itt vagy nekem! Egy igazi ajándék a jelenléted az életemben. De jó lenne kimondani, csak semmire sincs idő! Úgyhogy papírra vetem gondolataimat, és eljön az idő, mikor lesz bennem annyi bátorság, hogy átadjam neked. Tudod, drága gyermekem, egy szülőnek a gyereke a minden. Olyan jó nézni, hogy felnőtt emberré válsz. Örülök a sikereidnek, együtt sírok veled, mikor bánatos vagy, csak te azt nem látod. Mert nincs időnk semmire.

Rohanunk, sietünk, mindenki megy a dolgára. Sajnos nem látjuk egymást, nincs idő egymásra, mert rohanunk, sietünk, senki se áll meg egy jó szóra, egy mosolyra. De most papírra vetem szavaimat, most összeszedem magam, és mindent leírok, amit eddig nem mondtam ki. Hogy szeretlek. De jó ezt kimondani! Te vagy a legdrágább kincsem!

Emlékszel, mikor óvodába vittelek. Végigbőgted a napot, nem akartál elmenni, ezért ott maradtam veled. Majd amikor iskolába vittelek az első nap, azt sosem felejtem el. És amikor az egyetemen végeztél, csak úgy potyogtak a könnyeim, hogy ezt is megéltem. Majd amikor az első házadat megvetted, büszke voltam, de részben sírt a lelkem, egy kicsit úgy éreztem, hogy elveszítettelek. És amikor az esküvőd volt, rá kellett jönnöm, hogy felnőtt ember lett belőled. Úgy érzem, gyermekem, hogy öregszem. Milyen sok mindent kihagytam, nem mondtam el neked. De most mindent leírok. Most nincs titok, mindent elmondok neked. Azok a csodás ünnepek! Hiányzol, nagyon szeretlek! Amikor ezt a levelet megkapod, ezzel búcsúzom, mert akkor én már nem leszek.

Dimovits Szilveszter

Becsüld meg a csodát, ami körbevesz, azt, hogy élsz, lélegzel. Mert tudjátok, vannak emberek, akik harcolnak, küzdenek az életért, a halállal szemben.

Egyik ismerősömnek a fia rákkal küzd, és mikor az édesapjával beszéltem, a remény és a bizalom mellett, hogy a fia le fogja küzdeni a rákot, nem fog meghalni, élve marad, ott volt a félelem. Ott volt az, hogy mi van, ha nem, mi van, ha a rák erősebb, mint a gyereke. Hogy fogja túlélni, hogy látja, a fia küzd az életéért? Ezen ők már tavaly átestek, azt hitték, hogy vége van. Most talán megint van valami, ami nem jó, és ami megint a halál útján jár.

Becsüld meg, szeresd és éld, amid van, mert egyszer ennek is vége lesz. Köss békét magaddal, szeretteiddel, a jóban ne lásd a rosszat, azt csak egyszerűen éld, és szeresd! És ha jön a rossz, azt tessék megoldani! Mert ha szeretsz, lesz, aki fogja a kezed.

Dimovits Szilveszter