Annyiszor el akartam mondani, csak mindig siettünk és rohantunk, és sosem értünk rá. Annyiszor megálltam volna, hogy igyunk egy kávét, beszélgessünk, sétáljunk, és mondjuk ki egymásnak, hogy szeretlek, hiányzol, jó hogy itt vagy nekem! Egy igazi ajándék a jelenléted az életemben. De jó lenne kimondani, csak semmire sincs idő! Úgyhogy papírra vetem gondolataimat, és eljön az idő, mikor lesz bennem annyi bátorság, hogy átadjam neked. Tudod, drága gyermekem, egy szülőnek a gyereke a minden. Olyan jó nézni, hogy felnőtt emberré válsz. Örülök a sikereidnek, együtt sírok veled, mikor bánatos vagy, csak te azt nem látod. Mert nincs időnk semmire.

Rohanunk, sietünk, mindenki megy a dolgára. Sajnos nem látjuk egymást, nincs idő egymásra, mert rohanunk, sietünk, senki se áll meg egy jó szóra, egy mosolyra. De most papírra vetem szavaimat, most összeszedem magam, és mindent leírok, amit eddig nem mondtam ki. Hogy szeretlek. De jó ezt kimondani! Te vagy a legdrágább kincsem!

Emlékszel, mikor óvodába vittelek. Végigbőgted a napot, nem akartál elmenni, ezért ott maradtam veled. Majd amikor iskolába vittelek az első nap, azt sosem felejtem el. És amikor az egyetemen végeztél, csak úgy potyogtak a könnyeim, hogy ezt is megéltem. Majd amikor az első házadat megvetted, büszke voltam, de részben sírt a lelkem, egy kicsit úgy éreztem, hogy elveszítettelek. És amikor az esküvőd volt, rá kellett jönnöm, hogy felnőtt ember lett belőled. Úgy érzem, gyermekem, hogy öregszem. Milyen sok mindent kihagytam, nem mondtam el neked. De most mindent leírok. Most nincs titok, mindent elmondok neked. Azok a csodás ünnepek! Hiányzol, nagyon szeretlek! Amikor ezt a levelet megkapod, ezzel búcsúzom, mert akkor én már nem leszek.

Dimovits Szilveszter