A három lány, Szilvi és a rejtőzködő

Nemtől, fajtól, politikától mentes blog - igaz, megélt történetek

Egy rabbi üzenete

2022. október 09. 19:18 - dimovits

Valahol Amerikában egy kis településen a pap úgy gondolta, felrázza a falusi embereket, hogy járjanak gyakrabban templomba. Ezért meghívta a kis zsidó közösség rabbiját, hogy tartsanak közösen egy imaórát. A rabbi el is fogadta a meghívást, gyorsan híre is ment a faluban, kit a kíváncsiság, kit a hit, kit a rosszindulat hajtott, de a templom tele lett.

20190817_80323-65071.jpg

A rabbit mindenki szájtátva hallgatta, a helyi pap csak mosolygott. Mikor a dicséretnek vége lett, a pap kezet rázott a rabbival, és megköszönte a segítséget. Megkérte, hogy legalább még egyszer jöjjön el, a következő héten. A rabbi azt mondta, rendben van, a meghívást elfogadta. A rabbi beszédének híre ment, hogy nagyon érdekes, nagyon jó, ez igazi szent beszéd, így hát rögtön két falu össze is jött a misére. Eltelt egy hét, a pap szintén megkérte a rabbit, négy falu is összejött. Annyi ember összejött, hogy még a templom udvara is tele volt, hangosbemondóval tartotta a rabbi a misét. El is telt gyorsan két hónap, majd lassan panaszkodni kezdett a sokaság a helyi papnak, hogy jó a rabbi beszéde, de már két hónapja ezt hallgatják, kicsit unalmas, mindig ugyanazt mondja. A pap azt mondja, hogy rendben van, jövő héten másképp lesz. Mikor ezt meghallotta a sokaság, mind a négy falu apraja-nagyja összegyűlt a misére, a pap elkezdte a misét, és ugyanazt mondta, amit a rabbi két hónapon keresztül.

Megszólalt a sokaság:

- Hol a rabbi, talán beteg, hogy nem jött el újat tanítani? Atyám, ezt a tanítást ne mondja, ezt hallottuk két hónapon keresztül a rabbitól!

A pap mosolyogva így szólt a sokasághoz:

- A rabbi ezt üzente: ti bizony hallottátok két hónapon keresztül az Úrnak tanítását, mindig csak ugyanazt, és ezáltal nektek az unalmas és régi lett. Két hónapon keresztül hallottátok az Úrnak ugyanazt a tanítását, és ti nem fogadtátok meg, nem cselekedtétek. És amíg ezt nem cselekszitek, a ti fületek ne halljon újat!

Erre a sokaság lehajtotta a fejét, volt, aki szégyenében hazament, volt, aki ott maradt. Volt, aki megtanulta a leckét, és volt, aki nem, aki hitetlenként keresi az újat, és a régit nem becsüli.

Hát tanuljátok meg a régit, és éljétek az újat! Ezt üzente a rabbi.

 

Dimovits Szilveszter

Szólj hozzá!
Címkék: zsidóság

A bejegyzés trackback címe:

https://meselgeto.blog.hu/api/trackback/id/tr7217950528

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása