Egyik nap az öreg, bölcs rabbi teszi a mindennapi megszokott dolgát a zsinagógában. Felkeresi őt az egyik tanítványa, egy fiatalember.

- Rabbi, holnap indulok. Eljött a napja. Megyek a Szentföldre, Izraelbe. Köszönöm neked, hogy felkészítettél engem, hogy én is rabbi lehessek, ahogy Te!

Az öreg rabbi szemügyre veszi a fiatalembert, és látja, hogy remeg a keze.

- Üljünk le!

Megfogja a kezét, mire a fiatalember megszólal:

- Rabbi, én félek! Bizonytalan vagyok. Ennyi évre távol itthontól, egyáltalán képes vagyok én erre?

A rabbi ezt válaszolja:

- Hiszen ez volt a célod! Vagy már nem az?

- De, de igen!

A rabbi megfogja a fiatalember vállát, és mosolyogva elkezdi:

- Figyelj rám, és hallgass! Képes vagy rá, nincsen semmi gond.

Eltelt 45 év. Elment 45 év az életemből. Ami részben jó, és örömmel, boldogsággal tölt el, mert ebben a hónapban 11-én töltötték be a lányaim a 18-at. Ez nekem egy csoda, ez az igazi születésnapi ajándék. Az én ajándékom minden nap a lányaim. És tudjátok, emberek, hogyha belegondolunk, minden nap egy születésnap. Minden nap egy csoda, amit megélhetünk a szeretteinkkel, akik nekünk fontosak. Minden nap egy csoda, amikor lerakhatjuk a fejünket a párnára, mert megéltünk egy napot, és reménykedünk a holnapért. És az teljesen mindegy, hogy 45 vagy, 60 vagy esetleg 10 éves. Minden nap egy születésnap.

Ők az igazi születésnapi ajándékok, a lányaim.

Holnap 18 évesek a lányaim. Hogy teljesen őszinte legyek, mikor 7 éves korukra egyedül maradtunk (elküldtem az édesanyjukat, mert még a szomszédot is jobban szerette, mint a saját lányait), nekem annyira megfoghatatlan volt, annyira nem láttam azt, hogy eljön a holnapi nap. És mégis, megtörtént. Megtörtént az a csoda, hogy minden reggel én kísértem őket az általános iskolába, és délután 4 órakor én mentem értük. Vagy mire kijárták a 8 osztályt, az nekem annyira megfoghatatlan és hihetetlen volt, hogy eljutottunk odáig. Aztán következett a középiskola, eltelt 3 év, kijárták azt is. Egyszerűen nem tudom felfogni, hogy hova is tűnt el az a 3 év. Hogy mi is történt a 3 év alatt? Hogy egyáltalán hogy ment ez el? És holnap 18 évesek a lányaim!

Wisconsin államban, Milwaukee-ban, a 15. és a 16. utca sarkán lévő St. James Kórházban történt meg ez az eset. Pontosabban az egyik liftben. Dr. John Carson a 6. emeletre sietett, hogy megkezdje az éjszakai műszakot. Beszállt a liftbe, és látja, hogy egy fiatalember áll ott.

Wisconsin államban, Milwaukee-ban, a 15. és a 16. utca sarkán lévő St. James Kórházban történt meg ez az eset. Pontosabban az egyik liftben. Dr. John Carson a 6. emeletre sietett, hogy megkezdje az éjszakai műszakot. Beszállt a liftbe, és látja, hogy egy fiatalember áll ott.

Mindegyik ember áldozat. Áldozata a többségnek. A többség pedig áldozata az embernek, aki vezető szerepet játszik, és háborút vív a többiekkel. Áldozatává válik az ország is, aki harcol a többi ellen.

Egy-két ember halálba vezeti a többséget.

Az ember vak és fél, és a félelemben tartott vak ember feláldozható.

Ember, amíg nem látsz, csak nézel, nem hallasz, csak hallgatsz, amíg félsz, és nem mersz, addig a háborúban halál a jussod! Csakhogy háborúval békét teremteni nem lehet, mivel békés háború nincs, és csak a halottak látják a háború végét.

Dimovits Szilveszter

Egyik nap a bölcs rabbi útra indult a tanítványával. Mentek-mendegéltek, míg egyszer rájuk nem esteledett. A messzeségben megláttak egy halvány fényt.

Megszólalt a tanítvány: „Rabbi, mester, ott van messze egy halvány fény, kéredzkedjünk be, hátha kapunk egy kis zugot a pajtában, ahol meghúzhatjuk magunkat estére!

A rabbi erre: „Ám legyen.”

Egy szegény gazda és a felesége nyitott ajtót nekik. A rabbi és tanítványa illendően köszöntek, majd ételt-italt kértek, szállást estére. A szegény gazda jó szívvel fogadta, és vacsorával kínálta őket.

Így szólt a gazda: „Lépjetek be, szerény, szegény hajlékunkba, fogaljatok helyet asztalomnál! Vacsorázzatok velünk! Szegényes vacsoránkat megosztjuk veletek.”

A rabbi és a tanítványa helyet foglaltak, és a gazdasszony kitette eléjük a vacsorát. Kecsketej túróval és sajttal volt a vacsora.

Egy kép, egy fotó. Egy megörökített kép egy pillanatnyi helyzetről. Egy pillanatnyi történet, ami történelemmé válik. A pillanat képmása a fotó. Mikor kattan a gomb, az már a múlté lesz. Az a fotó a múlté. És mégis, a jövő nemzedékének egy darabka történelem, egy pillanat képben.

Bátran ki merem mondani, hogy Csollány Szilveszter, akit már megemlítettem egyszer egy írásomban, letette bélyegét, nyomot hagyott maga után, és példaképe lett azoknak a sportolóknak, akik gyűrűt fognak a kezükben. Ma a mérce Csollány Szilveszter.