Csuró falut egy nap bűncselekmény híre rázta meg. Sosem volt ilyen korábban, az emberek békében éltek egymással. 180-an laktak ott, ebből 50-en alsócsurói cigányok, 130-an pedig felsőcsurói magyarok, szerbek, románok vegyesen. A legtöbben a földeken dolgoztak, mindenki ismerte egymást. A falu békés volt tehát, az egyetlen rendőrnek nem is volt nagyon dolga. Ám egy napon gyilkosság történt, és ez teljesen megbolygatta az emberek életét, akik nem voltak ehhez hozzászokva.

Egy fiú féltékenységből megölt egy 18 éves fiatal lányt. Először megerőszakolta, majd megfojtotta, és a gyilkos, hogy eltüntesse a nyomokat, elásta a lányt a falu szélén, az erdőben.

A falu egyetlenegy rendőre elkezdett nyomozni az ügyben, és minél jobban beleásta magát, a nyomok annál inkább az alsócsurói cigánytelepre vezettek. A nyomozás során egyre világosabbnak tűnt, hogy a gyilkos vagy a cigányok közül való, vagy gyakori látogató, sűrűn látott vendég a cigánytelepen. A falu legidősebb asszonya, Pipás Bozsa, 102 éves, hófehér hajú, görnyedt hátú, vékonyka, alacsony cigányasszony volt. Mindenki tisztelte, nem csak a falu szélén élő cigányok, de még a falusiak is.

A falu rendőre nagyon sok éven keresztül rendszeresen látogatta Pipás Bozsát. Bozsa mámi cigányos pörköltje három faluban is híres volt. Jött a hír, hogy Bozsa ma is félrerakta a rendőr adagját. Ahogyan szokta, egy tányér lecsós pörköltet, cigány kenyérrel.

A rendőr elindult a falu szélére, Pipás Bozsához, szép lassan döcögött kocsijával a sokat járta földesúton, és közben elmerült gondolataiban. A mai napig nem dolgozta még fel fiatal felesége halálát. El volt keseredve, az élete kilátástalan volt. A felesége iránti fájdalmas érzésből egy másik gondolatba merült. A zavaros gondolatok mélyébe merülve próbálta megtalálni az ő általa helyes utat. Meg kellett felelnie a csurói emberek akaratának, le kellett lepleznie a gyilkost.

Hogyan tovább? Meg kell tennie. A rendőri kötelessége, hogy megtegye! Bilincsbe kell, hogy verje!

- Meg fogom tenni, jobb lesz így mindnyájunknak. Rá se merek gondolni. – mondta magában. Mélyeket sóhajtott.

A rendőr megérkezett, bement Bozsa mámi kunyhójába, és nekiállt szépen falatozni. Amíg evett, síri csendben, lehajtott fejjel ültek körülötte az öreg cigányok, mint ahogy az áldozat szokott a hóhér előtt az utolsó percekben. Türelemmel várták, hogy befejezze az evést.

- Miért nem adjátok ki? Tudom, hogy ti bújtatjátok.

Bozsa mámi megszólalt:

- Nem lehet. Neked, fiam, nem lehet. Küldj magad helyett valaki mást a vármegyéből, és neki én saját magam, a Bozsa mámi, fogom kiadni a fiút.

- Hiszen csak félig a ti véretek! Megölte az unokátokat, miért nem adjátok ki?

Bozsa mámi erre ezt felelte:

- Nekem ő ugyanannyit jelent, mint a saját kis unokám, aki meghalt. Hiszen ez a fiú a Copfos Joka vajdának az unokája! Amióta az anyja meghalt, mi neveljük. Hiszen itt játszott a gödrökben, a sárban, a pocsolyában, a többi gyerekkel! Ugyanúgy törte a cigány kenyeret, ette az ételünket, ahogy most te! Amikor rosszat tett, itt bujkált, ide jött hozzám. Minket mindig szeretett. Hát hogy gondolhatod ezt? Hogy feltételezheted ezt, hogy ki fogjuk neked adni? Nem és nem. Szólj a vármegyének, küldjön helyetted valakit! Mi nem büntethetjük meg, mert akkor saját magunkat fogjuk büntetni. Majd az Isten megbünteti.

Fogta magát a rendőr, fejet hajtott, illendően megköszönte az ételt. Odament Bozsa mámihoz, felhajtotta homlokáról a kendőt, megpuszilta, majd elköszönt. Tudta, hogy a cigányok nem fogják kiadni a gyilkost. Így hát nem maradt más hátra, kileste őket. Tudta, hogy bújtatják. És amint el akarták vinni a fiút, a rendőr elkapta.

Ahogy azt ilyenkor kell, bilincset rakott rá. Hagyta, hogy elbúcsúzzon a többiektől. Joka, az öreg cigány megfogta a rendőr vállát, szigorú tekintettel megkérte, hadd köszönhessen el a fiútól. A rendőr bólintott egyet, Joka átölelte unokáját, sírtak, ölelkeztek, búcsúztak, majd a rendőr kiragadta a fiút egy erőteljes mozdulattal, és felrakta a kocsira. Akkor már tudta, hogy mit kell tennie.

Az erdő szélén a cigányok két lövés hangjára lettek figyelmesek.

Sötétedik. Tüzet raknak a cigányok, virrasztalnak. Meghalt újabb két lélek. A bűn nem marad büntetlenül. Mindketten ártatlannak születtek, de a bűn által vesztek el. A rendőr megbüntette gyermekét, majd saját magát is.

Pattogó tűz mellett ül Bozsa mámi, körülötte apró gyerekek, fiatalok, asszonyok, idős cigányok. Hallgatják a mesét, hogy mit mesél az ősz hajú, sovány, görnyedt öregasszony. A kezében tart egy tál lecsós pörköltet cigány kenyérrel, és mikor véget ér a történet, felemeli fejét, és látja, két csillag ragyog fenn az égen. Elfordul, hogy ne lássa a sokaság, amint megtörli könnyes szemét.

Dimovits Szilveszter