Ez a történet egy igaz történet. Ez a mai napon történt velem. Egy kiskőrösi lakosról van szó. De mielőtt belekezdenék, meg kell, hogy említsem egy öreg barátomat, sajnos már nem él, nincs köztünk. Ő valamikor nagyon-nagyon régen a gimnáziumban orosztanár volt, sőt ő volt a kiskőrösi gimnázium egyik alapító tagja. Akkoriban belekerültem egy élethelyzetbe, amit elmeséltem neki. A korából fakadó bölcsességével lehajtotta fejét, úgy hallgatta történetemet, és arra lettem figyelmes, hogy mosolyog. Így válaszolt: hogyha adsz, ne emlékezz rá, de hogyha kapsz, sose felejtsd el!

És tudjátok, emberek, nagyon sokan vagyunk úgy, hogy minden hátsó szándék nélkül segítünk a másikon, és sajnos sok esetben csak a rosszat kapjuk vissza. Az ember örömmel segít, és ha nem is kapunk vissza semmit, úgy is jó, de legalább rosszat ne kapjunk vissza! És tudjátok, amikor sokat csalódsz, valami történik belül. Kiég belőled a segítési vágy, kiég belőled az, hogy megteszek mindent, ami tőlem telik.

De a mai nap megint történt velem egy csoda. Én ezt csodának hívom, és számomra az is, amikor a másik ember nem felejti el, hogy amikor bajban van, te odateszed magad, ahogy csak tőled telik. Ma újra erőt kaptam, ma újra be lett nekem bizonyítva, érdemes segíteni egymásnak! És ne égjél ki, ne keseredj el, hogyha netán valaki hátba szúr. Azért, mert segítettél. Ma újra ki merem azt mondani, hogy igenis, emberek, segítsünk egymáson!

Ma nem számított, ma nem volt kérdés a nemzetiségem, ma fel sem merült, hogy én cigány vagyok, ő pedig magyar. Ma két ember bebizonyította egymásnak, nem számítanak a színek, nem számít, hogy ki milyen nemzetiségű. Ha bajban vagy, ha problémád van, és tudok, akkor segítek. De ezt csak úgy érdemes, hogy ha adsz, ne emlékezz rá, és ha kapsz, sose felejtsd el!

Ma én is kaptam, és amíg élek, nem felejtem el. Barátom, Pali, szépen kérem az Istent, legyen áldott a te lépted, a te életed, a családod, és költözzön az örök fényesség a ti házatokba! Köszönöm!

Dimovits Szilveszter