Holnap 18 évesek a lányaim. Hogy teljesen őszinte legyek, mikor 7 éves korukra egyedül maradtunk (elküldtem az édesanyjukat, mert még a szomszédot is jobban szerette, mint a saját lányait), nekem annyira megfoghatatlan volt, annyira nem láttam azt, hogy eljön a holnapi nap. És mégis, megtörtént. Megtörtént az a csoda, hogy minden reggel én kísértem őket az általános iskolába, és délután 4 órakor én mentem értük. Vagy mire kijárták a 8 osztályt, az nekem annyira megfoghatatlan és hihetetlen volt, hogy eljutottunk odáig. Aztán következett a középiskola, eltelt 3 év, kijárták azt is. Egyszerűen nem tudom felfogni, hogy hova is tűnt el az a 3 év. Hogy mi is történt a 3 év alatt? Hogy egyáltalán hogy ment ez el? És holnap 18 évesek a lányaim!
Ők már dolgoznak, vasszerkezet-lakatosok, hegesztők. Már 3 hete minden reggel 6-ra viszem őket dolgozni, hegesztenek. Majd 2 óra 40-kor megyek értük. És ma július 10-e van, 2023. Ma újra visszairatkoztunk a Wattay iskolába, érettségire. Két év az érettségi. És közben dolgozni fognak. Majd azok a tervek, hogy ha vége az érettséginek, és jók lesznek a tanulmányi eredmények, akkor irány a főiskola, egyetem. De messze van még az a 2 év! De biztos vagyok benne, hogy olyan gyorsan el fog menni, hogy én magam se fogom észrevenni. Hiszen olyan gyorsan elment 11 év, amióta én nevelem őket egyedül. Rendesen hihetetlen. Pedig ha belegondoltok, 11 év hosszú idő. Istenem, ha visszagondolok, mennyi könny van ebben a 11 évben, mennyi nélkülözés, sajnos sokszor volt benne éhezés is! Volt benne olyan korszak, hogy még villanyunk se volt. Emberek, egy dolgot ne felejtsetek el: hogyha kitartó vagy, és ha őszintén, tisztán szereted a gyerekeidet, nincs az a nehézség, nincs az a fájdalom, amit le ne tudnál küzdeni! Leküzdöttük azt, hogy cigány kenyeret kellett sütni (az a cigányos neve, hogy bokoli), hogy ne feküdjenek le éhesen, üresen korgó gyomorral. Leküzdöttük azt, hogy gáztűzhelyen kellett vizet melegíteni, hogy meg tudjunk fürdeni, és gyertyát kellett gyújtani a fürdőszobában, hogy lássunk. Leküzdöttük azt, mikor kézzel mostuk a ruhákat, hogy tiszta ruhában menjenek a lányok az iskolába. Leküzdöttük azt, hogy három üres zsemlével mentek az iskolába, mert nem volt pénzem rendes ennivalóra. Leküzdöttük, mikor húsvétkor paprikás krumplit főztem a lányaimnak, és délután már nem volt mit egyenek, sírtak, mert éhesek voltak. Mindent túl lehet élni, egyszer minden rossz véget ér. Egyetlenegy titka van: a szeretet és a kitartás erejével, még ha a sötétségben is alszotok, még ha éhesen is fekszetek le, mindent le lehet küzdeni, és semmi nem tart örökké. Ez csak egy átmeneti állapot volt az életünkben, amit mi négyen leküzdöttünk, én és a három lány. Ma már sok minden megváltozott. Amiről álmodoztunk, annak a nagy része mind megvan. Az lehet étel, ruha, pénz, autó, minden megvan. De egy dolgot megtanultunk: semmi se örök, amid van, becsüld meg, ne felejtsd el, hogy honnan jöttél, és a nehéz helyzetekben légy kitartó!
A lányaim ezt megtanulták. Gyűjtögetnek, vigyáznak mindenükre, megköszönnek mindent, és megtanulták, hogy ha szorgalmas vagy és kitartó, nincs akadály, csak te!
Nem baj, hogy így nőttek föl a gyerekeim, mert így megtanultuk a napnak minden pillanatát megbecsülni és szeretni. Megtanultuk, milyen értékes egy szelet kenyér, és jóízűen ettük a zsíros kenyeret, és valamikor jóízűeket nevettünk saját magunkon.
Holnap 18 évesek a lányaim. Megváltozott az életünk jó irányban, ahhoz képest jól élünk, de sose felejtjük el, hogy voltak nehéz pillanatok. Ezt a pár sort a lányaimnak ajánlom, mikor majd kinyitják a saját házuk ajtaját, és beülnek a saját autójukba, sose felejtsétek el, kicsikéim, hogy honnan jöttünk! Szeretlek benneteket, és Isten éltesse mind a hármótokat! Ti kitartók, hőseim, hercegnőim, imádlak benneteket! Isten éltesse a három lányomat! Köszönöm Viki, hogy vagy nekünk! 6 éve segítőtársam vagy. Köszönök mindent a barátnőmnek! Sziasztok!
Dimovits Szilveszter
