Eltelt 45 év. Elment 45 év az életemből. Ami részben jó, és örömmel, boldogsággal tölt el, mert ebben a hónapban 11-én töltötték be a lányaim a 18-at. Ez nekem egy csoda, ez az igazi születésnapi ajándék. Az én ajándékom minden nap a lányaim. És tudjátok, emberek, hogyha belegondolunk, minden nap egy születésnap. Minden nap egy csoda, amit megélhetünk a szeretteinkkel, akik nekünk fontosak. Minden nap egy csoda, amikor lerakhatjuk a fejünket a párnára, mert megéltünk egy napot, és reménykedünk a holnapért. És az teljesen mindegy, hogy 45 vagy, 60 vagy esetleg 10 éves. Minden nap egy születésnap.
Ők az igazi születésnapi ajándékok, a lányaim.
Tudjátok, részben szomorú vagyok. Eltelt 45 év az életemből, ennyivel kevesebb van. De mikor ránézek a gyerekeimre, akkor hálát adok érte, hogy ma tölthetem a 45-öt.
45 éves vagyok ma, visszagondolok, hogy nem olyan rég még gyerek voltam, mamától kaptam a cukros-vizes kenyeret. Ő így kedveskedett nekünk, az unokáknak. Mert nem volt más. Vagy visszagondolok arra, hogy édesanyámmal jártam a vásárokat, búcsúkat, mert édesanyám büfés volt, vagy mikor még a nagymamám élt és ott töltöttük az ünnepeket, hogy be voltunk zsongva! Vártuk, hogy egyben legyen a család, hogy mindenki a nagymamámnak kedveskedjen. És ő csak lehajtott fejjel mosolygott, lenyelte könnyeit, boldog volt, hogy a családja egyben van.
Mi minden történt a 45 év alatt! Édesanyám 18 éve meghalt, amikor megszülettek a gyerekeim. 11 éve egyedül nevelem őket. 6 éve van egy csodálatos barátnőm, megértő segítőtárs. Persze ezt sok mindenki el tudja mondani, hogy mi minden történt az életében. Mindenkinek megvan a maga története, a maga sorsa. Ma az én születésnapom van. Egyúttal az összes születésnapos Facebook-ismerősömet Isten éltesse, szívemből kívánom!
Köszönöm unokahúgomnak, Györgye Mercinek, hogy az unokatestvéreim közül ő volt az első, aki felköszöntött. Köszönöm neked is, Viki, hogy te sosem felejtkezel meg rólam, és köszönet jár a lányaimnak! A Facebook-ismerőseim közül az első, aki felköszöntött, Lomjánszki Viola, nagyon szépen köszönöm! Nagyon remélem, legalább még 45 éven keresztül tudjuk egymást köszönteni! Legyünk boldogok, találjuk meg a békétlenségben a békét, és ne harcoljunk értelmetlen dolgokért! Ne láss többet, mint ami van, és ami van, azt szeresd és becsüld! És éld minden napodat, mintha az lenne az utolsó születésnapod! Köszönöm, aki gondolt rám, köszönöm!
Dimovits Szilveszter