Igen, emberek, ez mindenkire érvényes. Rád is, rám is, és mindegyikünkre. Az az igazi éned, aki valójában vagy, és az igazság az, hogy te jól tudod, ki vagy. A kérdés csak az, hogy bevallod-e magadnak az igazi énedet?

Én ma egy embernek megtapasztaltam a valós énjét. Nagyon kevés olyan ember van, aki jó irányba meg tud változni. És a megváltozás nem azt jelenti, hogy átmenetileg mész jó irányba, mert valami épp történt, és ez rávitt téged. Ez a történés lehet bármi, lehet rossz, vagy lehet éppen jó is, vagy az is lehet, hogy egy másik ember költözött az életedbe, és ez hozta meg a változást. Ez a másik ember lehet a párod, a gyereked és még sorolhatnám. Az igazi megváltozás viszont az, ha egy örök életre megváltozol. Csak kérdés, hogy meg tudsz-e változni valójában egy örök életre, egy jobb irányba, vagy ez csak átmenetileg lehetséges? Mert ha egy kicsit is őszinte vagy magaddal, tudod és érzed, hogy ez az éned hosszú távon nem jó, nem jó útra vezet. Azt a kevéske, maréknyi embert, aki őszintén, tisztán melletted van, még lehet, hogy őket is eltaszítod magadtól. Kérdezd meg magadtól, hogy valójában ez az igazi éned? 

Én ma megtapasztaltam, igaz, nem először, nem is másodszor, ugyanettől az embertől az igazi, valós énjét. Megmondom őszintén, nem kellemes. Sőt, kellemetlen. Ki merem rá mondani, hogy gonosz. A kétszínű mosoly, a nyájas beszéd, az odaadó viselkedés mögött a pokol lakik. Én már többször megtapasztaltam ettől az embertől az igazi valós énjét. Rosszindulatú, kétszínű, és azt mondja, amit hallani akarsz. És amikor megsértődik, na igen, akkor flegma, és szó szerint egy kanál vízben megfojtana. Akkor rájössz, hogy a kedvessége hamis, hogy a mosolya erőltetett, nem őszinte, a vendégszeretete csupán eltűr.

Az igazi énünk, vajon hosszú távon mennyire építő? És ezt az építő szót, ezt nem csak rád értem, rám, vagy épp erre a személyre, hanem akik körülötted laknak, akik veled élnek egy fedél alatt. Hogy mennyire építi ezeknek az embereknek a lelkét, a lényét, a szellemét az igazi éned? Mert ha belegondolsz, az igazi énedet csak egy darabig tudod véka alá rejteni, csak átmenetileg tudod álcázni. De vannak és lesznek is olyan helyzetek, amikor megmutatkozik majd az igazi éned. Biztos vagyok benne, ha olyannyira kellemetlen az igazi éned, mint ahogy ennek a személynek, akit én most felhoztam példának, akkor hosszú távon egyedül maradsz. Tisztán, őszintén nem lesz körülötted senki. Most persze az ember elmondhatja magáról, hogy "nekem is van egy olyan énem, amit embertársaim nem biztos, hogy szeretnek". Igen, van olyan, nekem is meg neked is. Csak nyilván egy adott helyzet kell ahhoz, hogy ezt kiváltsa belőled. De az nem az igazi éned. Az a te részedről egy védekező mechanizmus, azaz ha negatív hatások érnek téged, azok ezt hozzák ki belőled. Amire persze sokan azt mondjuk, hogy ez normális. Én viszont nem vagyok benne biztos, hogy ez normális. Hol van itt a béke? Hol van itt az emberbaráti szeretet? Hol vannak ebben a helyzetben a hosszú tűrés alapjai? Elveszik a türelem. Elveszik a józan ítélőképesség.

Más részről, ha valójában ilyen az igazi éned, akkor kibeszéled és megszólod a barátaidat, testvéreidet a hátuk mögött, sőt még lehet, hogy a párodat is. Mindemellett lehet, hogy épp mosolyogva kávéval, étellel-itallal kínálod. De az igazi éned rossz és gonosz. Én ezt az írást most leginkább egy személyről írom, a vele való személyes tapasztalataimról. A szemembe mosolyog, akár kezet is fog, átölel, a hátam mögött pedig kibeszél. Erre mondták azt régen az öreg cigányok, hogy "katka ci cic, kutka budarel", ez magyarul azt jelenti, hogy szép szavakkal magamhoz édesgetlek, és ahogy elfordulsz, hátba szúrlak. 

Te ember, akiről ezt írom! Ezt tiszta, őszinte barátságból ajánlom neked, és gondolkozz el rajta, hogy ha ezen az úton jársz tovább, ahol most is haladsz, akkor hosszú távon egyedül maradsz. Te nem szereted az egyedüllétet, én ismerlek téged. Változz hát jó irányba, ne légy önimádó, ne légy kapzsi, és ne beszéld ki a barátaidat! Én nem haragszom rád, ezt te is jól tudod. Viszont azzal is tisztában vagy, hogy minden egyes mozdulatodat ismerem. Változz meg, túl rövid az idő ahhoz, hogy ilyen életet élj! Csodálatos perceket vesztegetsz el az életedből a kétszínűségre, a flegmaságodra és a hamis mosolyra. Hát mosolyogj őszintén, és mindnyájan mosolyogjunk őszintén! Éljünk úgy, hogy ha belenézünk a tükörbe, ne kelljen szégyellni magunkat! Te is, akiről ezt a történetet írom: nekem hazudhatsz, de te saját magad tudod az igazat! Légy hát őszinte, tiszta, és szeresd az embereket!