A három lány, Szilvi és a rejtőzködő

Nemtől, fajtól, politikától mentes blog - igaz, megélt történetek

Nyílt levél Toroczkai Lászlónak

2023. szeptember 24. 16:48 - dimovits

Tisztelt Uram!

Dimovits Szilveszter vagyok, kiskőrösi lakos, cigány származású. 3 leánygyermek édesapja vagyok. A gyerekeim érettségizni fognak, én autófényezőként dolgozom már 27 éve, a barátnőm magyar értelmiségi. Amennyire csak lehetett, beilleszkedtem a magyar normáknak megfelelően, ami azt jelenti, hogy munkából élek, és iskoláztatom a gyerekeimet. Úgy látom, hogy Önöknek ez is kevés.

Tisztelt Uram! Ezzel a levéllel fel szeretném hívni az Ön figyelmét, hogy nagyon rossz úton jár. Önt vakon vezetik. Ön nem látja a fától az erdőt, hogy mit tesznek Önnel a magán támogatói, akik papíron sehol sincsenek, és ha bármi probléma történne, soha nem derülne ki, hogy ők is támogatták Önt és pártját a mai napig. Ha egy esetleges komolyabb probléma történne az országban, ők elbújnának az Ön háta mögött, és Ön lesz majd a céltábla. Nézze Uram! Nagyon érdekes, hogy Önnek nem tűnt fel, hogy Vona Gábor kezdte el a nácizmusra felépíteni a politikáját, és az ő égisze alatt erősödött meg a Jobbik és a Magyar Gárda. Visszamehetnék az időben a Medgyessy-kormányig, Gyurcsány Ferencig, és most itt vagyunk napjainkban, Orbán Viktornál. Egyelőre maradjunk csak az Orbán Viktor előtti kormányoknál. Azok a kormányfők sem állították le a nácizmusra épített politikát. Miért? Mert azok a kormányok ugyanúgy számítottak a szavazatokra, mint a mostani kormány. Mint tudjuk, jöttek kormányváltások, majd a végén a Jobbik is bejutott a parlamentbe Vona Gáborral. Vona Gábor folytatta a politikai eszméjét, miközben nem egyeztek ki a Fidesszel úgy, ahogy Önök. Vona Gáborral mi történt? Eltüntették a süllyesztőben. Majd aztán mit láttunk a tévében, a médiában? Hogy Vona Gábor nem utálja a cigányokat, ott pózolt velük, és megpróbálta újra a politikáját, csak nem a cigányok ellen, hanem a cigányokkal. Hát ez nem jött össze. Majd jött az újabb reménység, aki majd meg fogja rengetni a cigányokat és a zsidókat, Jakab Péter.

toroczkai_laszlo.jpg

Jakab Péter átesett a ló túloldalára, inkább elkezdte Orbán Viktort szidni, mint a cigányokat. Mondták neki, nem lesz ez így jó, te csak koncentrálj a cigányokra és a zsidókra. Jakab Péter a háttérből ígéreteket kapott, hogy ha megdönti a kormányt, akár még kormányfő is lehet belőle. Egyre több támogatót szerzett, szomorú példa Bács-Kiskun megyéből, Kecskemét, Soltvadkert, Akasztó és még sorolhatnám, magánvállalkozók egyre több pénzt tettek bele Jakab Péterbe. Tudnivaló azonban, hogy a királyt a trónjából kibillenteni nem egyszerű. Mi történt? Jakab Péternek is le kellett lépnie a színpadról. De mielőtt Jakab Pétert le nem léptették, voltak jó barátok, akik odaszóltak neki, hagyd ezt a zsidózást és a cigányozást egy kicsit nyugodni, mert az a tömeg, akit vezetsz, egyre erősebb lesz, és egyre inkább sikerült a gyűlöletet kelteni, nehogy ebből baj legyen! Mert igazán sem Vona Gábor, sem Jakab Péter nem akart a cigányokkal és a zsidókkal harcolni, mert ők tisztában voltak azzal, amivel Ön nincs tisztában, hogy ha ezek a nemzetek egymásnak feszülnek, ott az ásó-kapa és a fegyverek is előkerülhetnek, és ha mi halomra öljük egymást, ezért valakinek felelnie kell. Vona Gábor, Jakab Péter látták, hogy ezért a hadbíróságon nagyon sok év jár. Amikor úgy látták, hogy ami van, már több a soknál, leléptek.

Kérem, Uram, ez a két ember annyival volt különb, mint Ön, hogy ők nem térdeltek be Orbán Viktor kormányának. Erre mit ad Isten? Jön Ön, Toroczkai László. De mire maga megérkezett, új név, új párt, szépen meghízott a csőcselék, egyre többen lettek, félkatonai szervezetté alakultak. Mindemellett politikai taktikát váltott, nem a kormányt szidja, hanem a kormány mellé állt. Ezzel Ön úgy gondolja, ha ebben az országban bármi történik, Önnek semmi problémája nem lesz, mert Önnek van egy biztonsági öve. Hát jó reggelt! Szerintem jobban jár, ha felébred. Mert Önnek ebből nagyon nagy baja lesz! Ön, ha így folytatja, hamarosan a szőnyeg szélén fog állni. Tudja, mikor Önöket Orbán Viktor egyesítette a futballdrukkerekkel, akkor Orbán Viktor megígérte Önnek, hogy a futballdrukkereké lesz a felcsúti stadion, Önök teljes erővel folytathatják a politikájukat, amit most tesznek, de a zsidózást mellőzzük. Miért is pontosan? Mert Oberlander Báruch rabbi odakoppint a Fidesznek. Önöknek mi maradt? A cigányozás. Igen ám, Orbán Viktor felajánlotta az Ön pártjának a magyar vasút építése körüli munkákat, a Paks 2 körüli munkák egy bizonyos részét is. De cserébe azt kell csinálniuk, amit ő mond. Önöknek maximálisan szót kell fogadni a főnöknek.

Tisztelt Uram! Önök, ha ellenzéke a Fidesznek, mit keresnek a vállalkozóik a Paks 2 munkálataiban? Itt elsősorban a földmunkára gondolok. Mit keresnek Önök alvállalkozóként a Bács-Kiskun megyei vasútvonal építkezése körül? Betérdeltek a kormánynak. Egy dologgal Ön nincs tisztában: itt ma Magyarországon ha megint egy cigánygyerek meg fog halni, és a szüleivel együtt el kell temetni egy koporsóba, akkor a magyarok és a cigányok közt kisebb háború fog kitörni az országon belül. Ön azzal tisztában van, hogy az összes magánvállalkozó el fog Öntől fordulni? Ön azzal tisztában van, a Fidesz lesz az első, aki úgymond a kötelet rá fogja rakni az Ön nyakára? Hogy el fognak Öntől fordulni, magára marad? Ön tisztában van azzal, hogy a rövidebbet fogja húzni, mert politikailag ki fogják Önt csinálni? Hogy Önt most egy bábunak használják? Tudja, hogy az a cél, hogy Önnel a rendet megbontsák? És Ön lesz érte a felelős? Hogy Ön és párttagjai életfogytiglant fognak ezért kapni? És tudja Ön, hogy a párton belül el fognak Öntől fordulni? Mert senki nem akar a börtönben rohadni, és otthon hagyni a családját? Szerintem Ön ezzel nincs tisztában. Hogy Ön ezért nagyon meg fogja ütni a bokáját. Ezek szerint Önnek még nem súgtak. Tisztában van Ön azzal, hogy amit Vona Gábor, Jakab Péter és Ön, Toroczkai László Magyarországon gerjesztettek, a hazugságra épülő haragot, dühöt, nácizmust, az már visszafordíthatatlan? Ha Ön ezt le akarná állítani, meg akarná szüntetni, tudja, hogy a saját pártja dobná ki Önt? Tudja, hogy a saját pártja megalkuvó senkinek hívná Önt? Maga és a múltbéli kollégái nincsenek tisztában azzal, hogy mit indítottak el. És nem látják azt, hogy ez visszafordíthatatlan, megállíthatatlan fertő. Ön nem tudja a mai napig, hogy mit tesz. Jobban jár, ha gyorsan lemond, amíg nem vonják felelősségre. Mert ha egy cigány vagy egy magyar ember emiatt fog meghalni, az a vér a maga kezéhez tapad majd. És a hadbíróság majd számon kéri.

Uram, én nem megyek bele abba, hogy mi, cigányok, milyen bűncselekményeket követünk el, bizonyos dolgokban milyen fontos szerepet játszunk az ország számára, és hogy Önök, magyarok milyen bűncselekményeket követnek el, ez már lerágott csont. Hogy teljesen őszinte legyek, én úgy érzem, aki ezekkel a dolgokkal tömegeket tud megmozgatni, a tömegeknél az agyban van baj bőven. Tudomásul kell venni, ma Magyarországon fajtól, nemtől, bőrszíntől függetlenül az országnak 40%-a a feketepiacból él. És ebben benne van az üzlet és a bűnözés is. Ezt tudomásul kell venni. Magyar-nem magyar, cigány-nem cigány, ez van mindenütt. És ez annak köszönhető, hogy az Önhöz vagy az Orbán Viktorhoz hasonló emberek megalkudtak egymással, és rákényszerítik az embert, hogy a konyhapénzének a bizonyos százalékát a feketepiacról szerezze meg. De hát Ön tudja ezt jól, mert valamilyen szinten Ön és a pártja ebből szedte meg magát, az oda-vissza számlázásból. És a magántámogatóinak a feketepiacról szerzett pénzei bizonyos százalékban magához és a pártjához kerülnek.

Ha ez a levél eljut Önhöz, jobban jár, ha elgondolkozik rajta. Higgye el nekem, ha meg akarná szüntetni a cigányok elleni haragot, amit Ön gerjesztett, a saját pártja fog Ön ellen fordulni, hátba fogja szúrni, áruló kutyának fogja nevezni, ez már megállíthatatlan.

Uram, jobban jár, ha ezen elgondolkozik. Nekem nem baj, ha nem veszi komolyan. Nem baj, ha ezért Ön engem most ki fog nevetni. De ha van gyereke, vagy ha vannak szülei, akkor nagyon fog ezért még fájni a fejük. Jobban jár, ha taktikát vált, és ezt nem folytatja tovább, mert tudja, azok az emberek, akik most simogatják, veregetik a vállát, tömik a zsebét, ők a felelősséget nem fogják vállalni. Mert ha így folytatják, ebből bizony baj lesz, és felelősséget kell majd érte vállalni. Ezek az emberek hanyatt-homlok menekülni fognak, és magára fogják hagyni. Tudja, könnyű másra mutogatni úgy, hogy nem az ő arcuk van ott. Nézze, Uram, mikor Hitler megbukott, ki védte meg? Ki vállalta be helyette a problémát? Ki mondta azt, hogy nem ő tette, hanem én? Az alatta lévő katonatiszteknek mi lett a sorsuk? Vagy börtönbe kerültek, vagy kivégezték őket. De melyik támogatót kapták el? Kiderült-e valaha is, hogy ezt ki támogatta? Konkrét bizonyítékok vannak-e arra, hogy kik voltak azok, akik Hitlert és csatlósait nyomták pénzzel? Most magánszemélyekre gondolok persze, vállalkozókra. Senki! Senki nem kért a börtönből, senki nem kért a halálból. Higgye el, Ön ugyanígy jár, ha nem hagyja abba, senki nem fog maga mellé állni! Ekkorát senki nem akar bukni. Hát ezért van Ön!

Ön az az ember, aki látszik, aki látható, aki az arcát adta ehhez. A többi majd szépen elsunnyog a háttérben. Gondolkozzon el ezen!

Tisztelettel:

Dimovits Szilveszter, a cigány.

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://meselgeto.blog.hu/api/trackback/id/tr3718221007

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása