A három lány, Szilvi és a rejtőzködő

Nemtől, fajtól, politikától mentes blog - igaz, megélt történetek

Interjú

2018. október 17. 19:50 - dimovits

A helyszín Kiskőrös, Karuvetz Emília vagyok, újságíró. A Petőfi Népében találtam egy cikket, az alábbi képpel. A téma felkeltette az érdeklődésemet, és úgy döntöttem, kifaggatom Dimovits Szilvesztert egy-két dologról. 

Ha valaki az izraeli közelharc fogásait – krav maga – akarja tanulmányozni, akkor Szilveszterhez kell fordulnia. Feltettem Szilveszternek egy-két kérdést, hogy mi indította el a bokszra, vagy az izraeli harcra, a krav magára. 


r0814bzs02-1024x682.jpg

- Egyszerűen csak a tudás vágya. Elsősorban az indított el a boksz iránt. A krav magára, az izraeli harcra, az egyszerűen csak megtetszett nekem, na meg persze a kíváncsiság. Hogy vajon mennyivel másabb egy igazi izraeli katonai harc, mint a jet kundo (Bruce Lee fejlesztett ki), amit régen tanultam Szabolcsi Mihály edzőtől. Vagy a wing chun kung futól, amit Kiskőrösön tanultam régen. Mert igazándiból a krav maga nem izraeli, hanem magyar harc, magyar ember fejlesztette ki, Lichtenfeld Imre, ő egy magyar zsidó volt, 1940 után disszidált Izraelbe, különböző sportágakból, harcokból, küzdősportokból rakta össze saját maga, ő fejlesztette ki. Volt hozzá szerencsém, ma a világon a harmadik legnagyobb ember, az akitől én tanultam, most 73 éves, ő a Moszadot képezte ki, és képzi ki mind a mai napig, és amire nagyon büszke vagyok, hogy én nem azt a krav magát tanultam, amit itt Magyarországon, vagy Európában tanítanak, hanem azt, amit az igazi "israeli globalization" tanít. De leginkább amire igazán büszke vagyok, hogy én ma Magyarországon, pontosan Kiskőrösön cigány származásom ellenére, és azt a szót használnám erre, hogy túlnyomórészben, csak magyarok járnak hozzám. Ez engem nagyon jó érzéssel tölt el, és egy részben persze el is szomorít, cigány származású honfitársaim nem érdeklődnek ez iránt. Három ikerlány édesapja vagyok, ami számomra egy igazi csoda, lassan 5. éve én nevelem őket egyedül, mi napi szinten edzünk, akár krav magát, akár az ökölvívást. 

- Mi a célod azzal, hogy embereket edzel?

- Célom igazándiból, hogy őszinte legyek, ezzel nincs, mert nem a cél vezérel engem, hanem az együttlét az edzések ideje alatt, az ott szerzett örömök. Az örömöt úgy értem, hogy látom a többiekben hetente-havonta a fejlődést, látom bennük a tudás vágyát, na persze a mérhetetlen alázatot. Mindezek mellett nekem legfontosabb a szellemiség, a kiegyensúlyozottság és a béke iránti vágy. És amit nagyon fontosnak tartok, hogy a lélek erősödjön, ezáltal gyógyulhat is. Tudniillik az erős lélek megerősíti a gyönge testet, no de viszont van ez fordítva is, hogy a gyönge lélek akár meggyöngítheti a bivaly erős testet, vagy akár meg is betegítheti. Elsősorban a mindennapi problémáinkat, a fájdalmainkat, és még sorolhatnám a különböző gondokat, azokat eddzük ki magunkból, beszéljük meg, és közben jóízűket nevetünk, bohóckodunk, és mindenekfelett megpróbáljuk magunkat jól érezni. Hát engem ilyen cél vezérel.

- Ez nagyon jó, ez tetszik nekem. Na és a lányokkal mi a cél, mert gondolom, velük is van valami különleges cél.

- Hogy őszinte legyek, a lányaimmal sincsenek nagy tervek. Vagy akár az ökölvívás, vagy hétköznapi nyelven szólva, a bokszban is bármit elérjenek, vagy akár a krav magával, hogy híres emberek vagy nagy ütők legyenek. Részben azért sem erőltetem ezt a gyerekeimmel, mert sem lehetőségünk nincs rá, sem olyan bokszklubot nem találtunk, aminél úgy érezzük, hogy ott lenne a helyünk. 

26239368_189695071612129_3959859390036406861_n.jpg

- Említetted, hogy cigány származású vagy, hogyan éled ezt meg a mindennapi életedben, a munkahelyeden, vagy a sportban? 

- Ez eléggé összetett, vannak pozitív, vannak negatív tapasztalataim. 

- Mit értesz az alatt, hogy negatív tapasztalatok? 

- Ha idézhetem id. Kunhegyesi Ferencet, az ő szavait használnám.

- Légy szíves, mutasd be Kunhegyesi Ferencet, mit lehet róla tudni?

id-kunhegyesi-ferenc-696x385.jpg

- Kunhegyesi Ferenc, azaz pontosan Feri bácsi nagyon fontos személyiség volt az életemben, másodsorban pedig Kiskőrös életében. De mielőtt belevágnék a mondókámba, szeretném idézni őt. Mint negatív tapasztalat, ő ezt mindig úgy mondta nekem, hogy mindegy, hogy cigány vagy magyar, embernek ember a farkasa! És ahogy már mondtam, Kiskőrös életében is eléggé fontos személyiség volt Feri bácsi, az ő nevéhez fűződik a kisebbségi önkormányzat. Ő volt az első ember a kiskőrösi cigányság életében mint cigány származású politikus.

kozmeg1.jpgÉs mint politikus, mint ember, és merek szólni a családja nevében is, mint apa, mint férj és mint cigány mindenképpen megállta a helyét Kiskőrös életében. Olyan szinten, hogy ha ma Kiskőrösön elmegyünk az erdőtelki óvoda mellett, merem mondani, hogy 80%-ban neki köszönhetik, hogy nem zárták be az óvodát. De mondhatnám azt is, hogy Délibáb utca a cigánytelepi részen, ha taposod az aszfaltot, neki köszönheted. De ott a házak telkeinek nagy része neki köszönhető. Nagyon csekély, apró dolgok ezek, amiket felsorolok most Feri bácsi sok-sok tettéből. Aminek én nagyon örülök, hogy a város nem felejtkezett el róla, számos elismerést kapott Feri bácsi a munkásságáért.

elism2.jpgNagy nevű emberek ismerték meg, hogy ki Kiskőrösön Kunhegyesi Ferenc, mind politikai, mind közéleti emberek. De elsősorban Kiskőrös város lakói, legyen az cigány vagy nem cigány származású. Igazándiból úgy tudnám ezt tömören összefoglalni, az első cigány Kiskőrös életében, aki nem csak nevet, nyomot hagyott maga után! Mind politikailag, mind szakmailag, emberileg, hétköznapi életében mint apa, mint nagypapa és mint kétkezi munkás. Hát ő volt id. Kunhegyesi Ferenc, akitől én most idéztem, én - büszkén ki merem jelenteni -  gazdag ember vagyok, hogy őt megismerhettem. És 35 éven keresztül nap mint nap láthattam. Sajnos ő már nem él, elhunyt Feri bácsi, és evvel megmondom őszintén, lehet, hogy sok embernek ez nem fog tetszeni, amit most mondok, és nem leszek népszerű, igazándiból meghalt a cigányok védőangyala. Hát ő volt id. Kunhegyesi Ferenc, Feri bácsi. Meg egy kicsit ki is merem jelenteni, sőt mondhatnám, egy kicsit érezhetően nevelőapám is volt.

Embernek ember a farkasa!

Számtalan esetet hallottam már, ahol a származása miatt nem kapta meg a sportoló a kellő tiszteletet, például egy jó pár évvel ezelőtt egy zsidó származású ökölvívó játszotta az egyik rangos, nagy nevű meccsét, azaz címvédő meccs volt. És persze a harmadik menetben az ellenfelét olyan szinten KO-ra küldte, hogy hordágyon kellett kivinni. Na persze ezzel újat nem mondok, ezt mindenki tudja, hogy ilyenkor a saját himnuszát szokták lejátszani a nyertes félnek, és itt ebben az esetben a zsidó himnuszt nem játszották le. Erre fogta magát a nyertes fél, a címvédő bunyós, a ring közepére állt és elénekelte saját himnuszát. A nézőközönség fújolt és köpködött. De sorolhatnám, ha már sportról van szó, mikor a származásod ütközik a sporttal. Olvassátok el Johann Trollmann Rukeli történetét a blogon, hasonló élményeim voltak, vannak és gondolom lesznek is a cigány származásom miatt. Sokan csak mosolyognak, azokon az embereken, akik hozzám járnak edzésre, vagy csak legyintenek, vagy már volt olyan tapasztalat, hogy "a cigányhoz jársz? Nem tud az semmit." 

- Na és a munkádban lévő tapasztalataid?

- Én autófényezőként dolgozom, aki hozzám hozza az autóját, annak nem számít, hogy cigány vagyok, de viszont hallottam már olyat is, hogy "miért viszed a cigányhoz az autódat? Nem félsz, hogy el fog lopni belőle valamit?" címszóval vagy "nem tudja neked megcsinálni normálisan, mert nincs rá szakmai tudása" jelzőkkel illetik és illették azokat az embereket, akik már 20 éve hozzám hordják az autójukat. Pedig éltem már meg olyat is, hogy Kecelen - nevet nem mondok, mert sajnos az úriember már nem él - egy embernek festettem autót, és 120 000 Ft-tal tartozik nekem 10 éve, és ő nem cigány. De viszont volt olyan is, nem cigány származású megkeresett, összetörte a kocsiját, megmondta őszintén, nincs pénze, megcsinálom-e? Két hónap múlva megkapja a biztosítási pénzt és abból kifizet. Természetesen én igent mondtam, megcsináltam a kocsit, mi azóta nagyon jó barátságban vagyunk, és rá 3 hétre kifizetett. És nagyon sokszor elmondtam már ezt edzés előtt és után, nagyon sokat beszélgetünk erről a többiekkel, akik ott vannak velem, hogy amikor dolgozom, vagy edzést tartok, én nem látok színeket. Én nem látok nemeket. Én nem látok nemzeteket, egyszerűen emberek vesznek körbe, embereknek dolgozom, és emberekkel edzem. 

- És a pozitív tapasztalatok?

- Hát igen, nekem így születnek meg a mindennapi csodák. Ezeket nagyon jó megélni. Kívánom mindenkinek, hogy mindenki élje meg egy picit. Mikor felnőtt emberek úgy néznek ki, mint az igazi bivalyok, és edzés után sokszor nem kezet fognak, hanem megölelnek. Vagy amikor megcsinálok szépen egy autót, belenéznek a szemembe, köszönjük szépen, ez szép munka volt! Vagy mikor megyek az utcán, messziről integetnek, vagy amikor telefonon felhívnak, hogy segítsek, mert bajba jutottak. Mikor megyek az utcán, és "pá-pá"-t köszönnek, tudjátok, milyen csodálatos érzés? Lehet, hogy kicsit gyerekesnek tűnik, lehet, hogy megmosolyogjátok, de ezt megkapom az új Porschéból, az út másik oldalán sétáló emberig. Tudjátok, milyen jó érzés ez? Kívánom, éljétek át! Mindegy, hogy cigány vagy magyar vagy, nem számít semmi. Nem cigányt hívnak fel, nem cigányt ölelnek meg, hanem egy embert. Vagy amikor megdicsérem őket, és látom, hogy a szemük ragyog, szó szerint megélik az emberek a sikert. Akkor nem egy magyar, egy fehér ragyog, hanem az ember. Embernek lenni nehéz esetenként, de hosszú távon megéri. Kívánom mindenkinek, élje át a pozitívumokat, és érje meg neki embernek lenni! 

- A jövőben mik a tervek?

- Elsősorban a terveim, a lányaimból igazi jó embert neveljek. Aztán igazi szakembereket, és igazi nagy harcosokat. Én ezt úgy mondanám, az edzőtársaimmal a tervek, nagyon-nagyon sok éveken keresztül tudjunk egymásnak örülni, jókat edzeni, kellemesen elfáradni és természetesen fejlődni a harcban, fejlődni, fejlődni. És mindinkább kemény harcosokat faragni belőlük, annál inkább legyen emberibb a lelkük és a szívük. Hát ezek a tervek.

- Köszönöm szépen a beszélgetést, sok sikert kívánok! 

- Köszönöm, én is nagyon jól éreztem magamat, kellemes volt beszélgetni, és kívánom mindenkinek a világon, nyíljon ki az emberiség szeme, szűnjenek meg a színek, szűnjenek meg a politikai hovatartozások, és szűnjön meg a rasszizmus! Szülessen meg mindenki szívében, lelkében a szeretet, a béke, és költözzön mindenki házába!

A Szilveszterrel készült következő interjút itt olvashatják a kedves Olvasók.

Szólj hozzá!
Címkék: interjú

A bejegyzés trackback címe:

https://meselgeto.blog.hu/api/trackback/id/tr4314269955

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása