Sajnos ez a történetünk igaz, napjainkban történt, nem olyan rég. És én úgy gondolom, ez egy elgondolkodtató történet. Helyszínünk a városunk, Kiskőrös. Nagyon sok ember ismeri ezt az embert, akiről most írok. Nevet sajnos nem mondhatok, tehát nevezzük el, legyen a neve Ákos!

Nagyon sok emberrel beszélgetek, és hallom a különféle problémákat, bajokat, és megkérdeztem saját magamtól, vajon mi a gond, mi a probléma, és mi a valóságos baj? Mindaddig agyaltam rajta, míg ezzel az emberrel nem találkoztam és nem beszélgettem egy jó fél órát. Hát rájöttem, letisztult bennem. Aztán velem is megtörtént, ami nagyon sok ismerősömmel, hogy egyedül maradtam, a három gyerekemmel, amire én persze azt mondom, hogy hála Istennek. Nem bánom, mert szabad vagyok és békés. Talán most van az életemnek az egyik legboldogabb szakasza. Gyerekeimmel a kapcsolatom megerősödött, letisztult, igazándiból megtanultam értékelni a dolgokat és becsülni. És ugyanezeket a szavakat hallottam ma Ákostól: értékek, azoknak a rendsorolása és a valós problémák, gondok, igazi baj. Őt egy két hónappal ezelőtt kétszer élesztették újra. Szívének a 60%-a elhalt. Megkérdezem én tőletek, akik ezt olvassák, és remélem, sokan fogjátok ezt olvasni, hogy ez baj? Vagy csak probléma, gond? Nehéz helyzet? És rögtön rávágtam, hogy igen, elég baj ez, hogy kétszer kellett újraéleszteni és a szívének a 60%-a elhalt. Azt mondja mosolyogva, "úgy gondold el, drága barátom, hogy a baj igazándiból nem itt kezdődik. Élek, még ennek ellenére is, még így is élek, itt vagyok. Most már fel tudok ülni az elektromos biciklimre, el tudok menni a munkahelyemre, meg tudom látogatni az unokáimat, a kisebbik lányomat, aki már külön él albérletben. Sőt sietek is haza, mert az asszony a kedvencemet főzi, a birkapörköltet, érezni fogom az ízét. A baj az ott kezdődik tesóm, ha bezár a koporsó és leengedik a földbe."

Elgondolkodtam, és azt mondom, hogy igaza van. Beszélgetek emberekkel, nyavalyognak, megcsalta őket a párjuk, elhagyta őket, nyavalyognak, kevesebb fizetést kaptak, nyavalyognak az emberek, nem tudnak elmenni nyaralni, a szomszéd már megint új autót vett, milyen csúnya színű lett a háza, neki ez nem tetszik, ronda, igénytelen. Ami még nagyon tetszik, hogy nyavalyognak, hogy nem olyan szép a fű, mint tavaly, pedig idén a legdrágább fűmaggal vetette be. Le kéne cserélni már az autót, és még sorolhatnám. Mondjuk az tetszik a legjobban nekem, amikor arra panaszkodnak, már kétszer hallottam, hogy Kiskőrös város központjában drágább lett a gyros, hogy már nem annyira finom a hamburger. És erre, akit meg kétszer újraélesztettek, mosolyog, hogy itt vagyok és újra élek. De sokat nyavalyogtam én is! Nekem nincs külön házam, nincs szép autóm, vagy még sorolhatnám. Nem látjuk a valós értékeket. Nem becsüljük a saját egészségünket és életünket. Engem ma nagyon megfogott, ott volt a halál torkában, és azt mondta, nem számít, élek. Éljünk mi is, én is, és a három lányomat arra fogom nevelni, merjenek élni, becsüljék a mindennapokat, szeretni minden percet, mert mikor kimondják az emberek a szájukon, hogy nekik ez a legfontosabb, az a legfontosabb, én tudom, mi a legfontosabb az én számomra. Az idő. Az életem ideje. Mert amíg az tart, addig azt oda tudom adni a gyerekeimnek, addig időt tudok velük tölteni. De ha egyszer elfogy, megszűnik minden. 

Úgy gondoljátok el, mikor édesanyám meghalt 13 évvel ezelőtt, még akkor sem értettem, mi a legfontosabb az életben. Persze sokan most nem fognak ezzel egyetérteni, és sokan fel fognak ezen háborodni, de én nem tudtam, hogy az életem ideje a legfontosabb, amíg meg nem halt az anyám a kezeim között, Kalocsán a kórházban. Vagy például amikor a nagymamám meghalt, 18 évvel ezelőtt. És egyszer arra mentem haza, hogy ott fekszik holtan az ágyban. Vagy a kettő nagynéném, nagybátyám, egy csomó ismerősöm, fiatalok, idősek, nagyon sok halálesettel találkoztam életemben. Talán lehet, többel is, mint amennyivel kellett volna. Az emberben nem tudatosul, amikor látja a halált, hogy milyen fontos az idő, az életem ideje. Ott csak azt látjuk, hogy valaminek vége, és az az élet. Azt ott, egy az egyben látod, milyen szörnyű ez emberek! Milyen fölösleges dolgokra, a jelentéktelen semmire, szó szerint elköltjük a pénzt a boltban, vagy a puccos kihívó dolgokra, elköltjük az életünk idejét a semmire. Nagyon kevés igazi valós értéket élünk meg az életünk ideje alatt. Valójában a többi az lutri, képesek vagyunk bolhából elefántot csinálni. Keressük a boldogságot, keressük a jólétet, a magamutogatást, pökhendiséget, átlépni a másikon és még sorolhatnám, hogy milyen sületlenségekre tudjuk elkölteni az életünk idejét. Valójában ha belegondoltok, egy kiskunhalasi kórházban dolgozó ápoló mondta nekem, hogy az ember nem 60-80 évet él, néztem rá nagy szemekkel, hogy ez mit beszél, hanem az utolsó pillanatait éli meg a kórházi ágyon, kinek mennyi. Van, akinek azt mondja az orvos, hogy 5 perce van hátra, 5 perc az élet. Teljesen mindegy, hogy hány éves vagy, az 5 perc a legfontosabb. Annak van valós értéke. Mert onnantól kezdve, hogy az eltelt, elfogyott az élet ideje. Azt mondják, hogy 5 perc alatt lepörög az ember élete, lepöröghet akár 70 év is. Ha úgy kérdezném, hogy 5 perced van hátra, kivel szeretnéd tölteni? Mindenki tudná rá a választ, biztos. Csak pont, hogy 5 perc alatt nem tud bepótolni semmit. 

Merjetek élni, merjetek szeretni, merjétek a haragot legyűrni! És hagyjátok, hadd törjön fölé a szeretet! És aki a szeretetet elfogadja, annak adj annyit, amennyit csak tudsz! Mert csak az idő tudja, hogy milyen fontos az élet.