Sok szeretettel köszöntök mindenkit a fekete zenészek világában. Hogyan is született meg a blues? Hogy is került maga a stílus, az őrület a korszak alkotásává? Amíg világ a világ lesz, sosem fog kihalni. Pontosan hogyan is került fekete lemezre az egyszerű gyapotföldön robotoló fekete gyereknek a hangja? Az Amerikai Egyesült Államok Mississippi államában, 1913. április 4-én Jug's Cornerben jött világra McKinley Morganfield, a későbbi művésznevén Muddy Waters.
Ahogy említettem, Muddy Waters gyapotültetvény-munkás volt, mint abban az időben az összes színes bőrű. És ahogy a régebbi filmekben is láthattuk, az ültetvénymunkások gyönyörű hangja munka közben gyakran felcsendült. Érdekes stílus, szívszorongató zenék, csodálatos hangok, mint ahogy Muddy Watersé is az. Egy helyi zenekar felfigyelt a hangjára, és felkérte énekesnek a 20-as évek vége felé. 1930-ban már aktív tagja a zenekarnak, és ebben az időszakban kezdett el megismerkedni a gitárral. A zenekar neve pontosan Son Sims Four volt.
Ebben az időben járta az ültetvényeket Alan Lomax etnológus, azaz néprajzkutató, és rábukkant Muddyra. Kicsit forduljunk vissza Alan Lomaxhez: fehér bőrűként persze feketebarát volt, hiszen nem is lehetett volna a szakmája etnológus, ha nem feketebarát. Sokat mozgott színes bőrűek közt, ezzel ki is vívta magára a fehérek haragját. Alan Lomax Texas államban, Austinban született 1915-ben, és nem csupán néprajztudós volt, hanem zenész is, politikai aktivista, filmrendező, író, történész. Sokszínű ember volt, és neki köszönhető, hogy Muddy Waters nevét megismerte a világ.
Ezek után Muddy Waters minél inkább megismerkedett a gitárral, annál inkább magáévá tudta, és nem csak a hangja, hanem a tudása is tökéletessé vált a gitáron. 1943-ban elköltözött Chicagóba a rokonaihoz, ott ismerkedett meg életében először az elektromos gitárral, innentől igazándiból eggyé is vált a hangszerrel.
És ahogy eggyé vált a hangszerrel, megtörtént a "valami más". Amit még addig nem hallott senki a világon, valami érdekes: hát ez volt a blues. Nem tudta még, hogy ő bluest játszik, de tolta neki ezerrel.
Azért várjunk egy pillanatot: az évszámokat, ha megfigyeljük (és menjünk csak kicsit vissza az elejére, a gyapotültetvényekhez), rájövünk, hogy Amerikában ekkor tombolt a rasszizmus, a feketék elnyomása. A feketék fehér harca, ami igazándiból a mai napig nem ért véget. Csak ma ez másképp jelenik meg. 1920-tól 1940-ig elkezdődött a feketék betelepülése a kisebb-nagyobb városokba, ami elég kemény harcokat hozott magával. Ismerhetjük annak a történetét is, hogy különféle ellenálló szervezetek alakultak a feketék ellen, azaz lázadók voltak fehér csuklya mögé bújva, és ebből persze mindenki tudja, hogy ők voltak a Ku-Klux-Klan. Sorolhatnék nagyon sok olyan fehér megmozdulást a feketék ellen, ahol a házaikat felgyújtották, a fekete nőket megbecstelenítették, a fiatal gyerekeket felakasztották a bőrük színe miatt. Mert ugye a Ku-Klux-Klan mottója: "fehér hatalom, tiszta fehér árja" volt.
És ha azt mondom, hogy 1930 és 1940, egyidejűleg az európai eseményekkel, Hitler eszméjének csatlósai és titkos csoportjai jelentek meg a Ku-Klux-Klan nevű szervezetben. Sajnos a későbbiekben is egyre több ilyen dologról tudnak majd olvasni kedves olvasóink, akár a cikk végéig is.
Forduljunk vissza egy kicsit! Mindez mellett Muddy teherautó-sofőrként dolgozott, és próbálkozott különféle kiadóknál, például a Columbia Recordsnál, ahol felvették három dalát, de nem adták ki. Munka után esténként klubokban zenélt, egy négytagú zenekara lett neki, aminek a neve Headhunters, ami nem véletlenül lett így, hiszen ebben a korszakban fejvadászok is vadászták a körözött feketéket. Így lett hát a nevük magyarra fordítva Fejvadászok. Majd egyik este egy Leonard Chess nevezetű ember a klubjába meghívta őket zenélni.
Leonard Chess 1917-ben született a régi lengyelországi Motalban (ma Fehéroroszország) zsidó származásúként, 1928-ban érkezett New Yorkba családjával. Később klubot nyitott.
Ahogy már mondtam, meghívta a Headhunterst, és megindult az őrület. Leonard Chessnek megtetszett ez az új stílus, ez az elektromos ritmus, amit négytagú banda adott elő.
A dobos Leroy Foster, azaz művésznevén 'Baby Face' (magyarul babaarc a jelentése), aki 1923-ban született a Mississippi államban lévő Algomában.
A gitáros Jay Arthur Lane, azaz művésznevén 'Jimmy Rogers' volt, aki 1924-ben született a Mississippi államban lévő Ruleville-ben.
S most következik, kérem, a másik nagy dobás: Marion Walter Jacobs, azaz művésznevén 'Little Walter' (magyarul kicsi Walter a jelentése), aki 1930-ban a Louisiana állambeli Marksville-ben látta meg a napvilágot. Az első ember a világon, aki egyedülálló módon a szájharmonikát elektromos hangzással szólaltatta meg. A világon a legnagyobb szájharmonikás volt ő. A mai napig utolérhetetlen.
Nos hát ebből állt a Fejvadászok. Leonard Chess beleszeretett a stílusba, a ritmusba, magába a zenébe, és eldöntötte, hogy a lemezkiadókat, stúdiókat fogja járni, s megindítja a banda pályáját. Ez persze nem ment, hiszen a zenészek feketék voltak, ezért fogta magát, bezárta a klubot, átalakította egy stúdióvá, aminek a neve Chess Records lett. És megindult a blues élete. 1948 - gyártották a lemezeket egymás után, különböző bandák jelentek meg a blues nevében, és meghódították Amerikát. Sőt Európát is megbolondították, a fekete bakelit áttörte Amerika határait, és Európában is megindult az őrület, azaz a blues.
És ha már az őrületnél tartok, ott, ahol nem volt pénz, hírnév, és akármilyen durván hangzik, majdnem kenyér sem, és hirtelen beüt a blues, a Chess Records által megjelentek az összes fekete zenész alatt a csillogó feketék, azaz a Cadillacek. Az összes zenész fekete Cadillackel járt. Dőlt a pénz, és elég "keményen" kezdték élni az életüket. Amiben hiány volt, mind inkább törekedtek arra, hogy azt kipótolják. Persze ne felejtsük el, hogy voltak emberek, akiknek ez szúrta a szemét, hiszen feketék hivatalosan zenélnek, fellépnek, fehéreknek játszanak? Felszabadulnak a feketék? A blues által? Na ne! A rendőrök mindent megpróbáltak elkövetni, hogy a feketék ne közlekedhessenek Cadillackel vagy bármilyen járművel, voltak rasszista szervezetek, akik tiltakoztak, hogy feketék koncertezzenek, szórakozóhelyen zenéljenek fehéreknek, vagy bármilyen zenei tevékenységben részt vegyenek. Mert ez volt a mottójuk: a feketéknek a gyapotföldön a helyük, rabszolgaként!
És erre Muddy Waters megírta azt a dalát, aminek az a címe, hogy Rollin' Stone (azaz magyarul guruló kő). Mert mi feketék olyanok vagyunk, mint a kő, mindent kibírunk, és gurulunk tovább, görgetjük magunk előtt az életünket, ahogy a blues mondaná. Ez persze elég szépen "kiverte a biztosítékot" Amerikában, de hát ezt nem tudták már megállítani, áttörte a rasszizmus falait, olyan szinten, hogy Európáig gurult a kő, és ebből a dalból lett a mai Rolling Stones.
Nos, kedves olvasók, számomra egy kicsit meglepő, mindez mellett jó érzéssel tölt el, hogy másodsorban a magyaroknak is közük volt a blues világához. Hihetetlen. Ilyen picike ország, mint Magyarország, emberek, és sokszor ezt nem becsüljük! Nem érezzük, hogy milyen nagy emberek vannak köztünk. Mint például a Bihari testvérek. A név ismeretlen mindeddig, remélem, akik elolvassák ezt a cikket, és ehhez a részhez érnek, büszkén fogják hallgatni a jövőben az amerikai fekete bluest, az R'n'B-t, dzsesszt és gospelt. A Bihari testvéreknek köszönhetjük, hogy áttörték Amerika határait, és általuk élvezhetjük a különféle stílusokat Európában.
Na de a Bihari testvérekre egy kicsit később még vissza fogok térni, addig is be szeretném mutatni a blues egyik nagy emberét, Chester Arthur Burnettet, azaz a művésznevén Howlin' Wolfot (azaz magyarul üvöltő farkas). Érdekes kicsit a név, de hallgassátok meg a zenéit! Csodálatos hangja van neki. Howlin' Wolf 1910-ben született a Mississippi állambeli White Stationben. Persze sejthetjük, hogy nem egy nagymenő családban született, egyértelmű sajnos, hogy akkoriban az összes színes bőrű gyapotültetvényen dolgozott, ahogy Howlin' Wolf szülei is. Úgy szintén mélyszegénységben éltek, mint a többi fekete blueszenész, majd 13 éves korában szülei elváltak, édesanyjához került rövid időre, ezután édesanyja kidobta otthonukból, mert ő nem akart gyapotültetvényen dolgozni. Úgy érezte, hogy többre hivatott. Ez így igaz. Mert az ő lelkében tombolt a blues. Kérem, hogy Howlin' Wolf nagy ember volt? Hát igen. 198 cm magas és 136 kilós volt. Szerintem szabad mondani rá, hogy megtermett ember volt. Testileg teljesen megfelelt a gyapotültetvény-munkára. Csak a lelke nem engedte, mert abban tombolt a blues. Iskolázatlan, azaz mondhatnám úgy is, hogy analfabéta volt. De hát kérem, ahhoz hogy az ember érezze a ritmust, és nem csak a lelkében, hanem a fülében ott legyen a zene, ahhoz nem kell egyetem. Ahogy Howlin' Wolfnak sem volt. Majd 1948-ban megalkotta zenekarát, és nem is akárkikkel.
Nagy örömmel bemutatom a zenekar tagjait, az igazi ászokat: az énekes, majd gitáros és szájharmonikás Howlin' Wolf volt.
A zenekar gitárosa Willie Johnson, aki 1923-ban született Chicagóban.
A másik gitáros Matt 'Guitar' Murphy, aki 1929-ben született Sunflowerben.
Junior Parker a banda szájharmonikása volt, 1932-ben látta meg a napvilágot Bobóban.
És végezetül Willie Steele is, a dobos, akiről sajnos nem találtam sem fotót, sem adatokat.
Howlin' Wolf és zenekara leszerződtek a Chess Records lemezkiadónál, akinek tulajdonosairól tudjuk, hogy lengyel származású zsidók. Majd ezzel egyidejűleg, hölgyek és urak, a magyar származású zsidó fivérek, azaz a Bihari fivérek lemezkiadójánál is leszerződtek. Emberek, azért gondolkozzunk el, igaz, hogy már abban az időben is hagyták egymást a zsidó származású emberek élni? Nézzük csak meg őket, nem bántotta egymást a két lemezkiadó. Megvolt egymás között a tisztelet, az emberi méltóság. Tanulhatnánk a zsidó néptől, hogy a pénz sem a méltóságukat nem veszi el, sem az emberségüket vagy a zsidóságukat. Nem jelent meg náluk a kapzsiság, sem az irigység, és még sorolhatnám a többit. Ehelyett mindkét kiadó telekereste magát súlyos dollárokkal. Kár, hogy ilyen már nem igazán létezik. Ennek az a neve, hogy fair play.
Megindult a zenekar élete, a lemezek tömkelegét gyártotta mindkét kiadó.
Majd ezzel egyidejűleg megjelentek a fekete blueszenészek, zenekarok, jobbnál jobbak, nagyobbnál nagyobb nevek, mint például Chuck Berry. Ő az egyetlenegy zenész e világon, aki a countryt vegyítette a blueszal, és aki igazándiból meghódította a fehér hölgyek szívét. A neve pontosan Charles Edward Anderson Berry, 1926-ban született St. Louis gazdagabb negyedében. Már fiatalkorában nagy hatással volt rá a zene, klubokban zenélt barátaival, ugyanakkor rossz társaságba is keveredett, fegyveres rablásért börtönbe került. A börtön után több szakmában is dolgozott, volt fodrász, fotós, autógyári munkás is. És persze zenész. 1955-ben találkozott Muddy Watersszel, majd ő is leszerződött a Chess Recordshoz, és ontotta magából az újszerűnek mondható, rock 'n' roll számokat.
A Chess Recordsnál leszerződött énekesek közül mindenkit majdhogynem lehetetlen volna felsorolni, de még két nevet azért megemlítenék. Etta James, azaz eredeti nevén Jamesetta Hawkins a legsikeresebb, legelső női bluesénekes volt. Az 1938-ban, Los Angelesben született énekesnő tehetségét 1955-ben fedezték fel, majd 1961-ben vált igazán híressé, At Last című számával (magyarul a jelentése: legvégül).
Hasonlóan az előző csillagokhoz, Willie Dixon is jópár híres és örökzöld slágert hagyott hátra ránk. Dixon 1912-ben született Vicksburgban. Hasonlóan Muddyhoz vagy Howlin' Wolfhoz, ő is ültetvényeken dolgozott már gyermekkorában. Lobbanékony természete jól megfért művészetkedvelő életmódjával. Fiatal korában kétszer is volt börtönben, de ennek ellenére is kedves, közvetlen emberként emlékeztek rá. Szeretett bokszolni, de foglalkozott irodalommal és zenével is. Az 1950-es évekre a blues kiemelkedő és elismert művelőjévé vált. Dalait sokan előadták még rajta kívül, például Elvis Presley, a Rolling Stones, Eric Clapton és a már említett Chuck Berry is. Dixon a tehetségéért még a Grammy-díjat is bezsebelhette 1988-ban.
Mindeközben a blues megállíthatatlanul bontotta le a rasszizmus falait. A koncerteken, bárokban, mulatozókban, feketék és fehérek egyaránt leszakították a rendőrség elválasztó kordonjait, majd kézen fogva, együtt tolták a bluest. Olyan szinten, hogy fehér zenészek kezdtek megjelenni a fekete zenekarokban. Olyan szinten, hogy igazándiból maga a Ku-Klux-Klan nem tudta már megállítani a fekete-fehér házasságot sem. Emberek, ez idő alatt sem, amíg a blues felfejlődött napjainkig, és még ezután sem, a jövő generációjáig, a blues sosem fog meghalni. A bluesnak mindig lesznek kedvelői. Én is közéjük tartozom.
Az évszámokat végigolvasva, nem is gondolnánk, hogy ez alatt az idő alatt mennyi minden történt a feketék életében! A feketék mozgalma megindult Martin Luther King irányításával, tombolt a rasszizmus. De, ha csak magát a bluest nézzük, a rasszizmus sosem tudta legyőzni! De nem is csak, hogy a blueszenét nem tudta legyőzni, hanem a feketéket, a bluesban rejlő szeretetet, a kitartást, a küzdelmet és a harcot nem tudta legyűrni. Hiszen maga a blues által törték át a rasszizmus korlátait. Így tanulhattak a fehérek a feketéktől, az életükből, az emberségük által, a zene és az ember iránti szeretetetről, az egyenlővé válásról és az emberi jogokról, hogy mindig emberek lehessünk, színek és politikai hovatartozás nélkül.
Mindenkinek szívemből kívánom, szóljon a saját életében is, annak minden napjában és percében a maga blueszenéje! Jöjjön el az életedbe a béke, a szeretet és az eggyé válás önmagaddal, a blueszal, embertársaiddal! A blues legyen veletek!
Dimovits Szilveszter
