Ez a történetem, nem túlzok, hogy ha azt mondom, hogy sajnos a világon minden élő ember életében napi szinten megjelenik. De nem minden esetben "sajnos", és nem minden esetben kár, hogy harcolsz. Ez nézőpont kérdése. Harcokat vívunk egymással esetenként egy kapcsolatban, azért, hogy a tied vagy a párod akarata, gondolata valósuljon meg egy bizonyos dologban, amiben épp nem értetek egyet. Vagy épp együtt harcoltok kézen fogva valamiért. Lehet, hogy a gyereketek életéért. Vagy épp azért, hogy legyen gyereketek, mert természetes úton nem sikerül, vagy épp azért, mert nevelőintézetbe került, és szeretnétek visszakapni. Vagy épp maga a gyerek, vagy a gyerek viselkedése a harc oka az anya és az apa között. De az is lehet, hogy a gyerekkel harcoltok, mert nem felel meg az elvárásaitoknak.

De harcolhatsz például az egészségedért is, mert épp emészt a rák vagy a leukémia, esetleg húsevő baktériumok támadták meg a szervezetedet. Igen, ez harc az életért és a túlélésért. Ez valóságos harc, emberek. Harcolsz a gyereked vagy a párod életéért. De amikor azért harcolsz és azért emészted magad, mert épp elhagytad a gyerekeidet, és megbántad, ott már mindegy. Olyan sose lesz, amilyen előtte volt. Ott már ne harcolj, ott már ne küzdj! Tettél egy olyan lépést, és hoztál egy olyan döntést, ami örökké nyomot hagy. Utána majd jön a bűnbánat, hogy miért tetted. Nos, hát ez a semmi!

Emellett küzdünk, harcolunk a véget nem érő és semmis gondolatokkal is. Egy bizonyos dolgot százféleképpen megkreálunk önmagunkban a gondolatok által. Harcolsz, küzdesz mind szellemileg, lelkileg, mind fizikálisan. E helyett inkább fogadd el, és tedd meg, ami tőled telik! Tedd meg a végtelent! Tedd meg a lehetetlent! De békével és szeretettel. Ne harcoljunk egymás ellen, ne bántsuk egymást, ne küzdj, ne harcolj értelmetlen dolgokért! Tanulj meg elengedni a dolgokat, tanulj meg tanulni, hogy csak az értelmes dolgokért taposd a harcok útját, és békével sétálj az utadon! Hihetetlen, fölösleges álmokat ne kergess, fogd meg a valóságot, teremts, alkoss és élj!

Még kitérnék egy-két szó erejéig a saját harcomra is. Harcoltam, hogy a gyerekeim édesanyja ne tegye azokat a dolgokat, amiket tett. Majd aztán harcokat vívtam önmagammal, hogy vajon meddig bírom én ezt. Aztán rájöttem idővel, hogy a legnagyobb harcot magammal vívtam. Emberek, nem azt mondom, hogy minden esetben igaz, nem azt mondom, hogy minden esetben megállja a helyét, amit most mondok, de vannak esetek, és vannak helyzetek, mikor a legnagyobb és legkeményebb harcokat saját magunk gondolataival, érzelmeivel vívjuk meg! Például azért, mert fájlalod a régmúltat, hogy miért nem úgy történt, ahogy te szeretted volna. És ebben már benne van az énközpontú rendszer. Vagy küzdünk, harcolunk önmagunkkal, saját gondolatainkkal, érzelmeinkkel akkor is, amikor meghal valaki, aki közel áll hozzánk. Maga az a tény, hogy nincs többé, és azt leküzdeni, hogy nem látom többet, a legnehezebb dolgok egyike. Aztán harcokat vívunk önmagunkkal, hogy miért nem tettem meg valamit, vagy miért bántottam meg az illetőt? Miért nem töltöttem vele több időt? És miért nem kértem bocsánatot?

Ekkor már nincs miért és nincs mivel harcolnod. Mert ha valaki meghalt, elment, akkor gondolataiddal, az érzelmeiddel ne harcolj! Magamról beszélek most. Nekem meghalt édesanyám, a nagymamám, meghalt két nagynéném és egy nagybátyám. Ők mind közel álltak hozzám. Volt olyan eset, amikor én is elkövettem azt a hibát, hogy kérdésekkel bombáztam saját magam. A sok "miért", hogy "miért nem tettem meg velük szemben..."? Egyfajta harcot vívtam magammal. De semmi más dolgom nem volt, és nincs a mai napig sem, csak az, hogy kénytelen vagyok elfogadni, hogy ők már nincsenek többé, és el kell engednem őket. Tudjátok, emberek, azzal harcoltok, amivel akartok, de egy dolgot ne felejtsetek el: hogy a halál ellen semmik vagyunk! Ő ismeri minden porcikánkat, ismeri minden lélegzetvételünket, ő ott volt az első szívdobbanástól kezdve az utolsóig, elkísért minket. Semmi más dolgod nincs, csak elfogadni ezt. Amíg élsz, addig remélj és élj! Tudod, hogy mi a dolgod, tedd meg! Tudod minden napodat, cselekedd és csináld! Törekedj pozitív gondolatokra, törekedj minél többet mosolyogni! Tanulj meg szeretni, tanulj meg elengedni, tanulj meg mindennap élni, és azokat a dolgokat megbecsülni, ami építi a lelkedet, a szellemedet, a lényedet, és ami megmosolyogtat! Fölösleges harcokat ne vívj, fölösleges köröket ne fuss! E helyett állj meg, és gondold végig! És élj!

A harc... Mindenki harcol valamiért. Vannak a fizikai és vannak a belső harcok. Mindkettő megjelenik az életünkben, mindkettő végigkísér minket a halálunkig, és mindkettő jelen van a mindennapjainkban. Ne harcolj, engedd el, ne küzdj, ne akarj mindent kész akarva! Ne harcolj a semmiért, ne harcolj a múltadért, ahelyett inkább élj, tedd meg ma, amit megtehetsz! Reméld a holnapot! Békével fogjuk meg egymás kezét, és haladjunk az élet útján! Nem mondom, hogy nem lesz nehéz, nem lesz fájdalmas, de ha pozitívan tekintesz a nehézségekre, sokkal könnyebben és sokkal egyszerűbben meg fogod tudni oldani őket! Harcok helyett válaszd az életet! Ne küzdj olyanért, ami már elment, ami nem a tied! Ehelyett segíts, és sose add fel! Menj, amíg a lábad visz! Higgy abban, hogy képes vagy rá, higgy abban, hogy megcsinálod!