A három lány, Szilvi és a rejtőzködő

Nemtől, fajtól, politikától mentes blog - igaz, megélt történetek

Kanczler Katalin Mária, azaz művésznevén Karády Katalin - Karády listája

2018. május 21. 14:41 - dimovits

a-887282-1334799033_jpeg.jpg

Kezdhetném úgy a történetemet, hogy Schindler listája. De ez itt Magyarország, Budapest. De az indíttatás ugyanaz: az érzés, az emberből fakadó igazi elhivatottság, igazándiból csak a mélyről jövő emberi érzések, azaz a lélek viheti rá a testet ilyen csodás, igazi nemes tettekre. Számomra legalábbis ezek az igazi, kézzel fogható csodák. Épp figyelem párom tekintetét, ahogy diktálom neki szavaimat, és ahogy apró ujjai járnak a gépen, némelykor, bizonyos részeknél lehajtott fejjel gépel. Tudom, miért. Hát tudjátok meg most ti is, vágjunk bele!

A művésznő 1910-ben született Budapesten, egy hétgyermekes iparoscsaládban, édesapja Kanczler Ferenc cipész. Elég szegényes családból származott Kanczler Katalin Mária, azaz Karády Katalin. Hányatott sorsú volt, édesapja agresszivitása olyan szinten fajult el, hogy még a családot is szíjjal verte, ütötte. Majd Katalinnak volt egy olyan szerencséje, hogy 1920-ban, a mostani nyelven úgy mondanánk, hogy cserediákprogram által kikerült Svájcba, majd Hollandiába. A 10 éves kislány előtt kinyílt a világ, végre úgy érezhette, elismerik igyekezetét, tehetségét. Hazatérve még tanult egy pár évet, majd apja halála után, mindössze 17 évesen feleségül ment a nála 18 évvel idősebb Varga András Rezsőhöz, aki vámtiszt volt. A házasság csupán 3 évig tartott, nem sokkal később pedig lassan beindult a színészi karrierje. A színészórák mellett fontos állomás volt számára Egyed Zoltán újságíróval való megismerkedése, akitől a Karády művésznév is származik. A művésznő egyaránt sikert aratott játékával, kitűnő énekhangjával és karizmatikus megjelenésével színpadi darabokban és mozifilmekben is. Első filmje a Halálos tavasz c. film volt, ahol együtt játszott Jávor Pállal, aki később többször is partnere volt a vásznon.

 

A negyvenes években Karády felkapott színésznő lett, számos filmben kapott szerepet, például a Hazajáró lélek, Egy tál lencse, Valahol Oroszországban, Ópiumkeringő, Makrancos hölgy, Boldog idők c. filmben.

 

Időközben megismerkedett Ujszászy István kémelhárító tábornokkal, akivel szerelem szövődött kettejük között, és aki el is jegyezte, majd egy budai villát ajándékozott neki. 

Eljött az ominózus pillanat, 1944, ezt talán nem kell elmondjam senkinek se, a németek betörtek Magyarországra. Elkezdődtek a zsidó deportálások, tombolt országunkban a nácizmus, a fajok megkülönböztetése, azaz a zsidó emberek bevagonírozása, mint ahogyan a marhákat hajtjuk a vágóhídra. Elszomorító dolog ez, hogy eleve megtörténhetett ez Magyarországon, és bocsássatok meg, nem bírom ki, muszáj megemlítenem, ebből Kiskőrös se maradt ki, innen 400 zsidó származású embert vittek el. Sorolhatnám még Akasztót, Csengődöt, Soltvadkertet is. De forduljunk vissza Karádyhoz Budapestre, a Karády kastélyhoz, ahol Karády élhette hétköznapi életét mindaddig, míg a németek be nem törtek Budapestre, és a villájából is német, náci főhadiszállás nem lett, ugyanis elfoglalták azt. És mindemellett Karády Katalinnak a saját villája lett a börtöne. Katalint megvádolták a németek, hogy amerikai-magyar titkos ügynök volt, és az amerikaiaknak adta tovább a híreket, mi folyik abban az időben Magyarországon. Persze később kiderült, hogy ez nem igaz, de az az idő alatt, amíg ki nem derült, Katalint a saját villájában hadifogságban tartották, verték, hajától fogva lógatták ki az emeleti ablakon, megbecstelenítették, mind lelkileg, mind fizikálisan, a fogait kiverték, és még sorolhatnám. Katalinnak fogsága 3 hónapig tartott, és evvel elveszett benne valami. De nem az emberség, nem az emberi jó érzés, nem lett emberutálata, sőt egy igazi védelmező, ezáltal egy igazi angyal lett belőle. Ő megmaradt az az ember, aki addig volt, és mégis más lett. És a más nem lett rosszabb Karády Katalin életében, a másság ott jelent meg, hogy vagyonát, pénzét, ékszereit a zsidó származású gyerekek és felnőtt emberek bújtatására és megmentésére fordította.

Egy kicsit forduljunk vissza, nézzük meg, hogy pontosan Katalin a saját villája rabságából hogy szabadult meg. Barátai mentették meg, sajnos neveket nem említhetek meg, pedig utána néztem párommal cikkeknek, jegyzeteknek, de erről nem találtunk semmit. Katalin megmenekült, számunkra ismeretlen helyre. Nos emberek, remélem sokan elolvassátok Katalin történetét, és most ejthetem ki a számon, írhatjuk, hogy Katalin listája.

Ahogy említettem már, Katalin az összes vagyonát, pénzét, ékszereit arra fordította, hogy zsidó származású gyerekeket és felnőtteket mentsen meg. Igaz, emberek, látjátok, olvassátok, érzitek, érzem én is, át tudom ezt érezni? Három hónap pokol után nem azzal foglalkozol, hogy elmenekülj, védd magad, mert nyilván volt hozzá akkora vagyona, hogy le tudjon lépni ebből az országból. De Karády Katalin nem tette. Megmaradt embernek, megmaradt angyalnak, emberi védelmezőnek, és vagyonát az üldözöttekre fordította, és ahogy tőle tellett, nagyon sok embert meg is mentett. Szerencsére fel is sorolhatunk egy pár nevet: Békeffi István, Ferda Manyi, Frank Irma. És még nincs vége, emberek, olvassátok: G. Dénes György, Gömöri János, Ráday Imre. Na és szerintetek mi jött ezután? Szerintetek Karády ezután mit kapott? Vége lett a megaláztatásnak? Nem! És most nem a németekről beszélek, hanem a magyarokról, akik itt éltek, akik előtte tapsoltak neki, rajongtak érte. Ezután köpködték, kitagadták, csúfolták, gúnyolták, zsidóbérencnek nevezték. Szerintetek ő ezt érdemelte meg? Szerintem nem. A hollywoodi sztár mellett, mondhatnám akár így is, és nem akarom Karády Katalint senkihez se hasonlítani, de ő volt az egyik Schindlerünk, aki listát írt a zsidók megmentésére. És ő is vagyonát, kincsét odaadta az emberi életért.

Tudjátok, mi a szörnyű? Hogy az évszám ugyanaz, akár Schindlert mondhatnám, vagy Karády Katalint. Az esemény szintén ugyanaz, annyival változott a helyzet, hogy Schindler életében csak a legvégén kiáltották rá, hogy zsidóbérenc. Hogy evvel mi volt a célunk, a célom? Hogy volt az országban egy Karády Katalin, egy csodálatos ember, aki megvívta gyermekként a saját maga harcát. Minden családban vannak problémák, ahogy olvashatjuk, ahogy neki is, nekem is, neked is. És úgy, ahogy megindult a pályája, akiken keresztül, és ahogy megindult, jött a törés. Gondolom sok ember ismeri ezt a történetet, ez egyfajta tükör. És mindezek mellett Katalint mindenki elfelejtette. 

karadyjavor_01.jpg

 egy-tal-lencse-hidassy-karady-csortos-javor-kiss-1941.jpg

Én nem azt mondom, hogy Katalin egy hibátlan ember volt. Az angyali címet sem ezért akasztom rá, nem is akasztom rá, igenis jár neki a szépségéért, a hibátlanságáért, nem is azért, amit a fogsága alatt elszenvedett, kibillentették a pénzből, a csillogásból, a vagyonból, hanem mindezek után képes volt még emberi életeket menteni. És most, az én szememben legalábbis, a közmondás megbukott, hogy jótett helyébe jót várj. Jobban jársz, ha semmit nem vársz, és ha úgy érzed, hogy a lelked a jóra indít, ne azért indítson a lelked jóra, hogy hátha az élettől te is jót kapsz, hátha a bűneid tisztára lesznek mosva. Mert ez így mind nem igaz. Katalin élete megmutatja, hogy mindent kapott, csak jót nem. Nem értem az embereket. Nem értem ezt a világot. Hogy lehet ilyet elfelejteni? Egyszerűen hogy lehet egy embert úgy eldobni, mint egy rongyot? Büszkék lehetünk Karády Katalinra, büszkék lehetünk rá, mert védelmezett, büszkék lehetünk rá, mert szórakoztatott. Büszkék lehetünk rá, mert ha kimondod a nevét, egy csomó nemes nevet fel tudnék még mellé sorolni, elismert színészeket, Jávor Pált, Kabos Gyulát, vagy sorolhatnám még abból az időből az összes filmszínészt. 

kabos_gyula.jpg

Amikor Katalinnak meg fogjátok hallgatni a dalait, meg fogjátok nézni a filmjeit, csupán csak kíváncsiságból, láthatjátok majd a gyönyörű arcot, az igazi érdekes, markáns arcvonásokat, annak a kornak az igazi dívája volt ő. Vagy ha halljátok a hangját, bársonyos csoda, megjelenik a lénye, a lelke, én hallgattam a muzsikáját, szó szerint simogatta a lelkemet. És most nem szeretnék belemenni abba, hogy ismét egy elveszett kincs, kukába dobott értékről van szó, de Karády Katalin ettől sokkal többet érdemelt volna. Amerikából így jött haza:

karady_katalin_sirja.jpg

 

Nekem, nekünk párommal Karády egy igazi kincs, egy csodálatos színész, egy igazi harcos és egy igazi angyal. A történetet itt le is zárom, itt, ebben sok minden megjelent, de egyszer se érezhető az emberi önzés, az egoizmus, a pénzsóvárság, hataloméhség. Itt, ebben a történetben, amit megtalálhatsz, ez az üzenet rejtőzik: minden esetben maradj ember, még ha fáj is! Még ha hajadnál fogva kilógatnak az ablakon, még ha kiverik a fogadat, megaláznak, meggyaláznak! Egy mindenkiért, mindenki egyért mentette meg a gyerekeket. Karády Katalin, az én szememben, a párom és a gyerekeim szemében, minden megaláztatás ellenére megmaradtál emberként. És magyarként, mert nem tagadtad meg a magyarságodat még Amerikában se. Nyugodj békében!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://meselgeto.blog.hu/api/trackback/id/tr4213990246

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása