A történet egy kisfiúról szól, akinek rossz természete volt. Gyakran esett meg, hogy elvesztette az önuralmát és veszekedett másokkal. Egy napon az apja adott neki egy zsák szöget és meghagyta neki, hogy minden olyan alkalom után, amikor elvesztette az önuralmát, verjen be egy szöget a kerítésbe.

Már az első napon rengeteg szög került a kerítésbe. Azonban ahogy teltek a napok, a fiú egyre inkább megtanulta helyesen kezelni az érzelmeit és egyre kevesebbet veszekedett másokkal. Így egyre kevesebb szöget kellett bevernie a kerítésbe.

Végül elérkezett a nap, amikor a fiú egyetlen egyszer sem volt indulatos. Ekkor az apja azt javasolta neki, hogy minden egyes nap, amikor nem bosszankodik és nem bánt meg másokat, húzzon ki egy szöget a kerítésből.

Teltek-múltak a napok, mígnem a fiú büszkén hívta édesapját a kerítéshez, hogy megmutassa neki, egy szög sincs már benne. Az apa ekkor elismerően így szólt: „Ügyes vagy fiam!” Majd hozzátette: „De nézd meg most a kerítést, tele lyukakkal. Soha nem lesz már olyan, mint azelőtt. Így van ez az emberekkel is; ha elveszted az önuralmad és megbántasz valakit, annak örökre ott marad a nyoma benne, akárhányszor is kérsz bocsánatot.”

(A mese Aranyosi Ervin versének átdolgozása)

A mese megtaníthat minket arra, hogy ne bántsuk meg egymást, és különösen azokat ne, akik szeretnek minket. Ha a másik fél indulatot kelt bennünk, gondolkozzunk, hogy mi állhat tettei mögött. Minden ember hibázhat, de ez nem lehet ok arra, hogy belegázoljunk a lelkébe. Türelem és alázat szükséges minden emberi kapcsolathoz. Ugyanez érvényes persze a megbántott félre is. Ha tudjuk, hogy a hozzánk közel álló személy hibázott, bocsássunk meg, hiszen mindenki elveszítheti az önuralmát, az örökös sértettség pedig megmérgezi a mindennapokat.