A kedves Olvasók bizonyára emlékeznek még arra az interjúsorozatra, amelyet Dimovits Szilveszterrel készítettem az elmúlt években. A koronavírus terjedésére és a kialakult veszélyhelyzetre tekintettel ezúttal telefonon keresztül kérdeztem meg Szilvesztert arról, hogy mit gondol az emberek életéről és szokásairól a megváltozott helyzetben. Az interjúsorozat hagyományaihoz híven rákérdeztem a cigánysággal kapcsolatos gondolataira is.

- Szilveszter, köszönöm, hogy elfogadtad az interjúmeghívásomat. Hogyan éled meg a mindennapokat most, a járvány terjedésének időszakában? 

- Hogy őszinte legyek, egyelőre ugyanúgy élem meg a mindennapjaimat, mint máskor. Nem észlelek a városunkban és a környezetemben semmi rendhagyót, talán annyit megjegyzek, hogy nem mozognak úgy az emberek, ahogy előtte. Munkám ugyanúgy van, a gyerekeimmel ugyanúgy játszunk, eszünk-iszunk, éljük a hétköznapjainkat és ennyi.

- Mit gondolsz, a többi ember hogyan éli meg ezt a helyzetet? Hiszel abban, hogy az emberek kicsit jobbá válhatnak a járvány hatására?

- Nagyon jó a kérdés. Én nem gondolom, hanem látom, hogy ma Magyarországon a járvány az embereket nem megváltoztatja, hanem az életükbe hoz rémületet és félelmet. Vannak dolgok, amik változtak, amik korlátozzák az embert, ez az emberek javára válhatna, de igazi változást az életükben nem igazán fog hozni. A változás alatt én az emberek életében való értékrendet értem, ebben nem fog történni semmi. 

- Miért gondolod úgy, hogy nem fog történni semmi?

- Nézzük az első világháborút, nagyon sok ember ártatlanul veszítette életét, elveszítette családját, rokonait, hozzátartozóit. Szerinted ez hagyott maga után az emberekben mind szeretetben, mind emberi összefogásban bármit is? 

- Nem hagyott. Az emberek sajnos semmit se tanulnak a történelemből, úgy tűnik.

- Akkor lépjünk tovább. Volt itt olyan is, hogy második világháború, ez hagyott-e maga után valamit? Nem. Akkor most megint lépjünk tovább, nézzük meg az ártatlan zsidók, cigányok deportálását! A mai napig üvöltik egyesek, hogy "halál a zsidókra, halál a cigányokra". Mit tanult ez a nemzet ezekből a tragédiákból? Egyenesen semmit. Akkor miből gondolják az emberek, hogy most majd meg fogjuk tanulni? Nagyon sok történetemben írom, sokszor beszélgetek erről órákat a barátnőmmel, vagy a gyerekeimmel beszéljük meg ezeket a dolgokat: az ember gyarló és feledékeny, de a legszomorúbb, hogy feledékeny.

- Miről felejtkezik meg az emberiség?

- Elsősorban arról, hogy törékenyek, sérülékenyek vagyunk, mind fizikálisan, mind lelkiekben. Mindenekfelett pedig halandók. Rövid életűek. Túl rövid az életünk, és az igazi kincset, az életünk idejét nagyon sok felesleges dologra pazaroljuk el. Amire elpazaroljuk, az a harag, a pökhendiség, az ego, a gúny, a gyűlölet (felsőfokon) és az énközpontú rendszer. Mi itt csak átutazók vagyunk, halálra vagyunk ítélve, az életünk egyszerűen elfogy, és ha az elfogy, nincs több lehetőség jóvá tenni, megbocsátani valamit, átölelni, mérhetetlenül szeretni másokat. Nincs több lehetőség. Tudod, Emília, nem baj, ha jön a halál, csak nem mindegy, mikor jön és hogyan. Nem mindegy, hogy mit és elsősorban kiket hagysz magad után. Hogy a lelkükben, az emlékeikben mit hagytál, és mit adtál magadból, mi az, amivel tovább tudnak menni az életükben, mi az az adomány, amit adtál nekik, amit a nehéz helyzetben hasznára tudnak venni. Ez mind olyan dolog, Emília, ami megfoghatatlan, de mégis megfogható és csodálatos. Ez elérhető és szeretni való, ennek az a neve, hogy élet és kapcsolat! Így kellene élnünk. Szebbek lennének a virágok, zamatosabb lenne a termés a fán, zöldebb lenne a fű, még talán a madár hangja is szebb lenne, ha mindent szeretetből cselekednénk, és nem a pénz és a vagyon szerzése hajtana minket! Az ember értékrendje, ha a fél emberiség ki fog halni, nagyon kis százalékban lesz más. Az emberek nagy része egy darabig meghúzza majd magát, de mikor feledésbe merül a múlt, akkor megpróbálják visszaszerezni mindazt a vagyont, amit elvesztettek, mindent megtesznek majd érte, hogy meglegyen. És ha majd lesz rá lehetőség, akkor kezdődik elölről minden. "Nekem több legyen, szebb legyen, jobb legyen", és már el is veszett a kapcsolata az embernek önmagával, a feleségével, a környezetével, a világgal. Amikor a szeretetet szóban, egy simogatásban, egy tekintetben lehetne adni, akkor veszünk majd helyette egy szép autót, egy új telefont vagy elmegyünk nyaralni. Körülbelül ez a képlet.

- Elnézést, de megint elő kell hoznom a cigány kérdést. Mivel romológiát tanulok, ez számomra is nagyon fontos. Hogyan látod a cigányság helyzetét ebben a romló gazdasági helyzetben? Érzékelhető-e a közöttük nagyobb összetartás?

- Hogy őszinte legyek, semmi különös nem jelenik meg ebben az esetben a cigányok életében, sem összetartásban, sem máshogyan. Én úgy gondolom, és úgy látom, hogy mi, cigányok, nem attól éljük meg az életünkben ugyanazt a helyzetet másképp, vagy ugyanúgy másokhoz képest, mert cigányok vagyunk, hanem ez inkább egyéniségtől, mentalitástól és az életre való rálátástól függ. De hogy válaszoljak a kérdésedre: nem vagyunk összetartóbbak ebben a helyzetben, mint egyébként.

- Mit gondolsz azokról az elméletekről, amelyek a világ végét jövendölik meg?

- Elég érdekesnek találom a világvége megjövendölését. Sok dolgot olvastunk a barátnőmmel, például Pio atyától. A barátnőmmel nem egyezik a véleményünk, ő majdhogynem kinevette, én viszont azt mondom rá, van benne valami, de nem hinném, hogy most jön el a világvége. Nem gondolom, hogy egy ilyen mértékű járvány elpusztítaná a világot. Azért mi még ettől messze vagyunk, hogy világvége legyen, viszont rohamosan afelé haladunk. A fejlett technológiának köszönhetően, a mérhetetlen környezetszennyezésünk, például a gázkibocsátás miatt fokozatosan tönkretesszük a Földet. Napi szinten több millió tonnányi szemét kerül a tengerbe, óceánokba, a folyóvizeinkbe. Folyékony és szilárd anyagokkal is szennyezzük a vizeket, műanyaggal, papírral, vassal, és még sorolhatnám a többi környezetszennyező és vízi világunk élővilágának fenntartását veszélyeztető anyagot. De persze beszélhetnék még az Északi-sark jégmezőinek rohamos olvadásáról is. Egy bizonyos 1,5 - 2 fok kell még ahhoz, hogy beálljon a globális pusztulás, ha egy kicsikét biblikusan akarom megközelíteni, úgy mondanám, a vízözön. Mindezek ellenére, úgy gondolom, ma még nem kell félni a világvégétől, habár sokat teszünk azért, hogy hamarosan eljöjjön annak a napja is.

Nagyon sokszor találkozunk a világvége kérdésével. Micsoda magasztos, de pimasz gondolatok: ha az ember eltűnik a világról, az a világ végét jelenti. Ha kicsit belegondolunk, ha egyetlenegy ember nem marad a Földön, attól még a Nap ugyanúgy fel fog kelni! Attól még augusztus éjszaka a csillagok és a Hold ugyanolyan csodálatosan fognak ragyogni, a folyóvízből sem lesz állóvíz. Mi, emberek, nagyon nagy tévedésben vagyunk, amikor azt hisszük, mi vagyunk a világ. Mi benne élünk a világban, ezen a kerek bolygón, de nem mi vagyunk a világ. Attól, hogy az emberiség elpusztul, attól még a világ tökéletesen fog működni. Ahogy már az előtt is tökéletesen működött, hogy az ember megjelent volna. Teljesen jól elvolt a világ nélkülünk, és úgy gondolom, ez után is ellenne. A Nap nem azért kel fel, mert mi itt vagyunk, ő teszi a dolgát. Ha nem lenne egy ember se? Akkor nem kelne fel talán, nem sütne többé? Ugyanolyan csodálatosan ragyogna! A világnak nem lesz vége, csak a világban élő embereknek. De nem mi vagyunk a világ. Mi csak egy része vagyunk. Aki pusztít és rombol.

- A lányaidban van-e félelem a járvánnyal kapcsolatban? Szoktatok otthon erről a témáról beszélgetni?

- Igen, szoktunk erről a témáról beszélgetni. Nincs bennük félelem. Persze megteszünk mindent a biztonságunk érdekében, de nem félelemből, hanem elővigyázatosságból. Tudod, a félelmet nem kelteni kell, hanem vigyázni. Ha félsz, nincs figyelem, nincs óvatosság, nincsen józan, tiszta döntés. Azt nem mondom, hogy nem tartunk tőle, azért egyfajta tartás van bennünk, de ez nem félelem. Én mindig mondom a gyerekeimnek, ne féljetek semmitől, ha valaminek eljön az ideje, akkor eljön. Az ellen nem tudunk semmit se tenni, de amíg van rá lehetőségünk, tegyünk meg mindent a jelenünk és a biztonságunk érdekében. Én a lányaimmal ezt a helyzetet ma így élem meg. Azon vagyok, hogy legyenek óvatosak, de ne féljenek. Mert a félelem talán az egyik legrosszabb dolog. Én féltem gyerekkoromban.

- Szabad megkérdeznem, hogy mitől féltél?

- Mikor kisgyerekkoromban a nevelőapám (ő a húgom édesapja volt) részegen jött haza, és édesanyámat a hajánál fogva a földön húzta és ütötte-rugdosta, akkor féltem. Talán lehettem 6 éves akkor, nagyon féltem. Édesanyámmal, az idősebbik bátyámmal és a húgommal a mínusz 20 fokban, hajnali 2 órakor (sosem fogom elfelejteni, édesanyám sokat mesélte) a 20 centis hóban gyalog jöttünk haza Kecelről a vasúti sínek mellett, és akkor féltem, hogy utánunk jön. Akkor megfogadtam, hogy megtanulok majd verekedni, hogy soha többet ne bántsa édesanyámat senki. Ez a félelem. Én a gyerekeimet nem a félelemre nevelem, hanem arra, hogy ha jön a nehéz helyzet, legyen erejük leküzdeni, de ne félelemből, hanem egymás iránti szeretetből! Az élet iránti szeretetből, az ember iránti szeretetből, és azért, mert "élni akarok", "nem adom fel", "amíg a lábam visz, nem állok meg"! Ez a nehéz helyzet lehet akár egy vírus is. Ha megyünk, együtt megyünk, nem hagyjuk el egymást, és nem adjuk fel! Minket nem kell megváltoztatnia a vírusnak, mi ettől jobban már nem tisztelhetjük, nem szerethetjük egymást. Nekünk ez megvan vírus nélkül is. Nekünk ez megvan az első és a második világháború nélkül is. Minket nem kell deportálni ahhoz, hogy tudjuk, ártatlanokat ne bántsunk.

- Szilveszter, köszönöm a beszélgetést. Az interjú zárásaként megkérdezem, habár szinte tudom előre a választ: mit üzensz a magyaroknak és a cigányoknak?

- A magyaroknak és a cigányoknak? Az égvilágon semmit. Viszont az embereknek üzenem: legyetek békések, nyissátok ki a szemeteket, a valódi kincs, az érték a szemetek előtt van! Ez elsősorban az életetek ideje, mert amíg az tart, addig van rá lehetőséged, hogy megöleld a családod. Mindennap egy csoda! Köszönd meg, hogy felkelhettél, köszönd meg, hogy ha kinyitod a szemedet, láthatod azokat, akik körülötted vannak! Tanulj meg megköszönni dolgokat, alapvető dolog, de tanulj meg az utcán köszönni! Tanulj meg hallgatni, a másik ember köszönését meghallani az utcán! Ha beszélgetsz, hallgasd meg, dicsérd meg a másikat, maradj csöndben, adj lehetőséget másnak is, mert akkor magadnak is adsz lehetőséget! Hogy ha a csendnél bölcsebbet tudsz mondani, akkor azt oszd meg mással is! Tanuld meg, hogy mi az a béke, és ha megtanultad, éljed! Hogyha otthon nincs fény, ne csak magadnak gyújts gyertyát, adj fényt másnak is! Hogyha nem sajnálod a drága étteremben a méregdrága ételt kikérni, és ha ízlett, odaadni a pincérnek 1000 Ft borravalót, akkor ne sajnálj a hajléktalantól se 200 Ft-ot! Amikor a drága ennivalónak a felét visszaviszi a pincér, beleönti a kukába, csak abba gondolj bele, hogy ha azt becsomagoltattad volna és odaadtad volna másnak, azon a napon egy éhes hassal kevesebb lett volna. Hogyha 30 000-et nem sajnálsz a napszemüvegedre, azért mert jól áll, megy az imidzsedhez, akkor a piacon a termelőtől se alkudj le 100 Ft-ot!

Ne a világot, az országot, a faludat vagy a városodat szidalmazd, hogy nincs rend, nincs béke, hanem elsősorban te rakj rendet önmagadban, teremtsd meg a békét az otthonodban! És ha békét teremtesz az otthonodban, békében élsz majd a szomszédoddal, a szomszédod békében fog élni az egész utcával, és ha egy utcában békét teremtett, rendet rakott mindenki a saját maga otthonában, akkor lesz rend a falvakban, a városokban, így az országban is. Sőt rend lehet Európában, és az egész világon is.

Ne a politikusoktól várd, hogy rend legyen az otthonodban! Azért te, én, ti, mi felelünk. És ne azzal törődj, hogy milyen gazdasági válságot hagy maga után a vírus, az a jövő zenéje! Sokkal fontosabb, hogy ma, most ezt túléljük. Jó egészséget és tiszta elmét mindenkinek!

Karuvetz Emília