Sajnos emberek, amiről most írok, nem új dolog, nem egy kiemelkedő csoda, hanem a szomorú valóság: a vírus és a magyar pánik.
Tudjátok, ma mutatkozik meg, hogy mentálisan mennyire nem vagyunk rendben, nem vagyunk összhangban így magunkkal, mennyire nem tudjuk kezelni az érzelmi válságainkat. Ez alatt most nem a félelmet értem, hanem a rettegést. Az emberek nagy része ma Magyarországon ugyanis nem fél, hanem pánikszerűen retteg.
Ehelyett elővigyázatosan, megfontoltan kellene, hogy cselekedjünk. Persze ez alatt nem azt értem, hogy ne vásároljunk be, ne vigyázzunk gyermekeinkre, hogy akinek vannak idős szülei, nagypapája, nagymamája, ne óvja őket. Én arra gondolok, hogy miközben bevásárolunk, hogy viselkedünk, hogy nyilvánulunk meg, hogy beszélünk és érdeklődünk, mennyire nem tudjuk kezelni a problémát, és mennyire tudunk rettegni. Én is féltem a gyerekeimet, a testvéreimet, a hozzátartozóimat, önmagamat, de nem pánikolok. Céltudatosan megteszünk mindent annak érdekében, hogy kikerüljük a problémát, azaz ne fertőződjünk meg. Maximálisan vigyázunk önmagunkra és egymásra. Mert tudod, ha te otthon magadra és a környezetedre odafigyelsz, ha te otthon megteszel mindent annak érdekében, hogy visszaszorítsd a megfertőződés lehetőségét, akkor ezzel vigyázol ránk is. Ma semmi más dolgunk nincs, csak vegyük meg azt, ami a szükségleteink kielégítéséhez kell egy esetleges nagyobb probléma esetén, és tartsuk be az előírt szabályokat. És hátha megússzuk.
Csak tudod, mikor pánikszerűen vásárolsz, úgy hibázol, hogy te saját magad észre sem veszed. Mert csak az jár az eszedben, hogy "csak nekem", "csak én ússzam meg". És itt máris megint megjelenik az énközpontú rendszer, a kapzsiság, az önzőség. Mi lesz két-három hét, egy-két hónap múlva, ha nem hagyhatjuk el házainkat? Én nem fogok emiatt pánikolni, mert a gyerekeimmel fogok csodálatos perceket eltölteni, játsszunk, edzünk, és sokat olvasunk majd. Egy csomó olyan könyvem van, amit nem volt még időm kiolvasni. Majd akkor lesz rá idő. A lányaim nagyon régóta szeretnék, hogy együtt olvassunk, mindenki egy picike részletet. Ennek az a neve, hogy kapcsolat. Majd most kiderül, hogy milyen kapcsolatod van önmagaddal és a családoddal. Majd kiderül, valójában ki is vagy. Az, amit mutatsz magadból vásárlás közben? Csak nézzétek meg, ha bementek nagyobb boltokba, Tesco, Penny stb., az emberek hogy viselkednek!
Tudjátok, ebben az országban van és lesz is probléma, de baj - tisztelet a kivételnek - csak a fejekben van. Állj meg egy kicsit, ülj le, és nézz körbe, mire van szükséged! A pánikra? A rettegésre? Az őrületre? Inkább állj meg egy pillanatra, fogd meg a gyereked, feleséged, férjed kezét, és lesz, ami lesz! Mi itt vagyunk egymásnak, és megpróbálunk mindennel megküzdeni.
Most ne harcoljunk a megfelelésért, a pénzért, az egóért, a magamutogatásért, hanem egyszerűen kovácsolódjunk eggyé, és éljük túl együtt, mindenki egyként ezt a problémát! Te, aki most ezt olvassa, tudod, hogy mit akarsz, mire vagy képes, és otthon mint család mire vagytok képesek, képesek vagytok-e eggyé kovácsolódni. Ha a bomba szét nem szaggatja testünket, a golyó át nem üti a fejünket, képesek leszünk ezt is legyőzni! Tudjátok, amikor az 1. világháborút túlélték az emberek, ott szó szerint minden tönkrement. De mondhatnám a 2. világháborút is, vagy például Auschwitz-Birkenaut, aki azt túlélte, az nem akart többé emlékezni rá, az megpróbált tovább élni. Hol vagyunk mi még ettől? Gondolj bele abba, hogy ha nekik ez ment, akkor nekünk ne menne?
Tény azonban, hogy maga a vírus történelmet írt, ezt az évet a történelemkönyvekből tanítani fogják. Ennek ma mind részesei vagyunk, és nem mindegy, hogy mit írunk a történelembe, a pánikot, a fejetlenséget, vagy azt, hogy eggyé vált az ország, Európa, a világ.
Ami még egy kicsit felháborító számomra, hogy sokan azon gondolkoznak, mi lesz ezután, ha vége a vírusnak. Az most nem számít, hogy mi lesz ezután, az most nem fontos, sokkal fontosabb a ma, a most, ezt kell túlélni! Ne azon kattogj, hogy mi lesz, mert azt nem tudod, hogy egyáltalán lesz-e még jövő! Sokkal fontosabb a ma, ezzel törődj, mert a ma is bizonytalan. És ami még nagyon elszomorít, hogy a mai helyzetben is tudnak az emberek csúfolódni, szitkozódni, trágárkodni. Nem értem, hogy miért teszik. Mi lesz akkor, ha be lesztek zárva, megölitek egymást, vagy önmagatokat fogjátok megölni?
Tudom, hogy én a három lányommal, a testvéreimmel, a barátnőmmel, mi készek vagyunk, jöhet bármi! Nem pánikolunk, nem adjuk fel! Csak egyszerűen élünk.
Emberek, a nehéz helyzetben embernek lenni nagyon nehéz! Józan, tiszta ésszel gondolkodni nem egyszerű, de van lehetőséged alkalmazkodni, elengedni, a mostani ritmust felvenni, és menni tovább a családnak egy emberként! És amikor azt mondom, hogy család, azt nem csak a saját gyerekeimre, testvéreimre értem, hanem Magyarországra, Európára, a világra is. Vigyázz magadra, ne pánikolj! Mert ha magadra vigyázol, akkor ránk is! Szívemből kívánom, mindenki maradjon tiszta, józan gondolkozású, otthonaitokban rakjatok rendet, mind lelkileg, mind szellemileg, és bármi jön, le fogjuk tudni győzni! Remélem, hamarosan vége lesz.
Ne azt kérd magadnak az élettől vagy Istentől (bárhogy hívhatod), hogy könnyű legyen az életed, mert látjátok, nem könnyű itt semmi sem! Hanem azt, hogy a nehéz helyzetekben, helyzetben legyen erőd küzdeni, talpon maradni, és menni tovább! Megyek, megyünk, amíg a lábunk visz. Gondolkozz, ne veszítsd el a fejed, ne pánikolj, és itt a vége.
Dimovits Szilveszter
