Így van ez sajnos, ahogy a főcímben is olvashatjátok. Már 47 napja vagyunk az új évben, 2020-ban. Kicsi városunkban azonban már három olyan halott van, akiről én is tudok. Nem járvány vagy vírus miatt haltak meg. Az egyikük ismeretlen okok miatt hunyt el, 23 fehér galamb szállt az égen a tiszteletére. Egy középkorú fiatalember autóbaleset áldozata lett, egy 53 éves férfit pedig szívinfarktus vitt el. Persze sorolhatnánk még, hogy kik voltak ebben a 47 napban az elhunytak, kb. 150 személyre tehető a számuk, volt köztük cigány, magyar, sváb és szlovák származású. A csecsemőtől a 70 évesig bezárólag mindenféle életkorú ember volt köztük.

Tudomásul kell vennünk, hogy a halál nem válogat. A halálnak mindegy, hogy kit vagy mit hagysz magad után. Egyszerűen jön és elveszi az életed, és amikor megszűnt az életed, onnantól kezdve el is tűntél a földről. Ki koporsóban, ki urnában, de mindenféleképpen itt hagyja ezt a világot. Aki meghalt, az többé nem nevet, nem örül és nem szeret. Nem érez már se fájdalmat, se boldogságot, örömöt. Többé nem hullnak a könnyei, nem érzi a nap melegét, nem simogatja úgy az arcát, ahogy most nekem. Tavasszal nem hallja többé csicseregni a madarakat, nem látja zöldbe borulni a fákat, virágban pompázni a rétet. Aki meghal, annak sajnos szó szerint megszűnik az élet. Nem hallja többé a gyermeke sírását, nevetését, testvérének szavát, édesapjának dorgálását, nem érzi többé édesanyja érintését. Sajnos szó szerint megszűnik az élete, nincs tovább, elment. Ő már egy kihűlt, hideg test, amiben nincs lélek, nincs élet. Az ő neve már az, hogy halott. Nem él már többet.

3 halott van, akiket személyesen ismerek Kiskőrös városában. Nagyjából mindnyájan ismerjük látásból egymást, de még így se tanuljuk meg a leckét, pedig lecke az egész élet. Nem mindegy, hogy mit hagyunk magunk után! Fájdalmat és emléket mindenféleképpen fogunk, csak nem mindegy, hogy milyet.

Mikor visszagondolnak ránk, lesznek pillanatok, amikor megmosolyogtatjuk majd azokat, akiket magunk után hagyunk. A fájdalom mellett ugyanis ott lesz majd az, hogy milyen jó ránk visszaemlékezni, jó érzéssel tölti majd el őket. Nem mindegy, emberek, hogy köpnek-e a sírunkra egyet, vagy hogy úgy érezzük, volt édesapám és édesanyám, de mintha nem is lett volna, mert nem törődtek velünk. Nem mindegy, emberek, hogy mit hagyunk magunk után. Mert a halál nem válogat.

Szörnyű, hogy a kapzsiságnak, az egónak, a magamutogatásnak, a harácsolásnak, a "csak én"-nek nagyobb ereje van, mint a szeretetnek, a békének. Testvérek irigykednek egymásra, versengenek egymással, hogy kinek van több pénze, több vagyona, kinek szebb a háza, ki milyen drága bútorokkal pakolja tele a házát. Az apák harcba szállnak a vagyonért a saját fiukkal, az anyákkal megszakítják a kapcsolatot. Ha majd szüleink lebetegszenek, idősek otthonába dugjuk őket, mert már terhesek lesznek számunkra, és nincs idő gondozni őket. Elfelejtjük, hogy mennyit viselték gondunkat.

Az énközpontú rendszer, a hiúság elveszi a figyelmünket attól, hogy a halál nem válogat. A halál minden percben ott van melletted, végigkíséri minden léptedet, egy időre magadra hagy, de minden este meglátogat, és majd elvisz, mikor ütött az órád. De addig is kapzsi, mohó, hiú ember módjára az ego és az embertelenség vezeti életünk nagy részét. Az énközpontú rendszernek, a vagyon megszerzésének, a vágyainknak és a magamutogatásnak élünk.

Többször fekszünk le haraggal és elégedetlen lélekkel, mint békével. De ha békétlenül teszed le a fejedet a párnára, felkelni sem tudsz majd békével, nem tudsz majd minden nap köszönetet mondani, hogy élsz, a körülötted lévők is élnek, hogy a mai reggelt megélhettük mindnyájan. Nem tudsz majd hálát adni, nincs rá idő. Észre sem veszed, mekkora kincs az, hogy a hozzátartozóidnak mondhatod (ha egyáltalán szoktad mondani), hogy "jó éjszakát, remélem, holnap reggel együtt kelünk fel". Minden nap, minden reggel egy új nap, egy új lehetőség, hogy élj, szeress, örülj, boldoggá tehesd önmagad, tisztán és őszintén! Hogy örömet láss a gyerekeidben, a barátodban, és ha szerencséd van, a szüleidben, nagyszüleidben is; hogy köszönhess a szomszédodnak, hogy egy új lehetőséget, egy új csodát megélhess! Minden csoda benned van. Te önmagad vagy a csoda! Csak el kell ezt fogadnod, majd megmutatnod másnak is, hogy ő is élvezhesse ezt a csodát! Egy dolgot jegyezz meg: a halál nem válogat.

Valaki 30 éves korában hal meg, és 60 éves korában temetik el. Élj hát békében, szeretetben! A halállal ne foglalkozz, foglalkozik ő velünk eleget! Egy dolgot ne felejts el: élj, amíg van rá lehetőséged!

Dimovits Szilveszter