Ezt a címet és magát a történetet Kunhegyesi Gábor ihlette ma. Hogyan is született meg mindez? Gyakran előfordul, hogy Gabival egy kocsiban ülök, és minden beszélgetésünk alkalmával előjön a régi múlt, az emlékek. Vagy épp az emlékek hiánya.

Emberek, mindenki emlékszik valamire vagy valakire! És kétféle érzéssel tölthetnek el emlékeink, lehetnek fájdalmasak vagy kellemes emlékek. Vagyis lehet, persze nem minden esetben, hogy a régi múltból a kellemes emlékek fájdalommal töltenek el bennünket, hogy valami nincs már többé. Hogy elmúlt és rég volt. Ez a hiány. Gabinál mindkettőt érezhetjük. Mikor visszaemlékszik dolgokra, érezni lehet a hiányt, megjelenik a fájdalom. Például: "de jó volna, ha volna!" Vagy: "hol vannak már ezek az emberek?" És: "ilyen emberek nem születnek már többet!"

Hát ezek az emlékek. Gabi nagyon fájlalja a régmúltban élő, ma már sajnos elhunyt öreg cigányok, azok hagyományőrző identitásának, a lényükben megjelenő cigányságuknak, s ebből eredően eredetiségüknek a hiányát. Nincs már többé.

Volt egy idős ember, ma már sajnos nincs köztünk, a nevét családja engedélye nélkül nem írhatom ki. Nagy kalap, magas, derék ember, szépen fazonra vágott bajusszal, rajta színes ing, élére vasalt mellény, zakó, buggyos nadrág és rogyott csizma. De leginkább amit ez az öltözék rejtett önmagában: a szokás. A cigány törvényeket ismerő, a maga lényéből fakadó, igazi hagyományőrző öreg cigány. 

Számtalan beszélgetésünk során Gábor mindig megemlíti ezt az embert. Hogy még egy ilyen ember, ilyen cigány nincs, és nem is lesz többé már. Gábor emlékeiben ez az ember úgy maradt meg, mint a saját családja körében a tekintély, a szó, aminek ereje volt, és emberi mivoltából fakadóan az erő és a hatalom. Hatalom a cigánysága felett, az erő pedig, amikor megjelent, a fiatalok csöndben maradtak, minden szavát lesték és figyelték. Fiai családosok lettek, igazi érett, nős emberek, családapák, férjek. De mikor intő szóval azt mondta, hogy "nem", ott mindenki figyelt és vigyázzba állt! Gábor emlékeiben ez az ember így maradt meg. 

Az emlék Gábor lelkében az igazi ősi cigány. Az őskor szellemét hordozta önmagában, a vándor lélek erejét, identitását, szokásait jelenítette meg öltözékében, és minden egyes szó, amit ez az ember kiejtett a száján, íratlan törvény volt, a szavak erőteljes szavak voltak, melyekkel bírálta a rosszat, és helyben hagyta a jót.

Ezt a picike történetet csupán még ennyivel pótolnám ki: emberek, merjünk emlékezni! Merjük felidézni azt, ami mosolyt csal az arcunkra, vagy akár a szemünkből csalja ki a könnyeket! Mert ezt megéltük. Megéltük, és résztvevők voltunk ebben a történetben, azaz az emlékekben. Emlékezz, az emlékeidben ne maradj benne, viszont sose felejts! Éld meg a mát, légy boldog, és légy erős, mikor jönnek a nehézségek, hogy ha majd visszaemlékszel, mosolyogj!

Kunhegyesi Gábor, köszönöm szépen, barátom, ezt a mai napot, köszönöm az emlékeidet, én ennyivel ma gazdagabb lettem! Taves bahtalo thaj tyi familije, zhutil tume sunto del so si pe luma shukarimo sorgyol ando devlesko nav pe tumari kolonija! Taven bahtale!