Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy Amerika. Történetünk Amerikában játszódik, ami persze nem igaz, maga a történet, de mindez mellett elgondolkodtató, és megjelenhet az életünkben mint hasonlat. Szerintem ebben a történetben sajnos nagyon sokan megtaláljuk majd magunkat. Hát akkor csapjunk bele!

Amerikában valahol a rengetegben egy házaspár éldegél, mondhatnám azt is, hogy tengetik egyszerű hétköznapjaikat, de ez így nem igaz. Ez onnan nem igaz, mert az asszony, vagyis az úriember felesége vak volt. Adjunk nekik nevet, James és Suzy. James egy nagymenő vállalatnál dolgozott mint ügyintéző, de csak 4 órát tudott vállalni, mivel a felesége vak volt, nem látott, szüksége volt a feleségének a mindennapi teendőiben az ő segítsége. James egyik nap hazamegy a munkából, siet haza Suzyhoz, mint ahogyan szokta, James elkészíti a vacsorát, és ahogy elkészíti, kis idő múlva nekiállnak vacsorázni. És vacsora közben beszélgetnek, mint ahogyan szokták az emberek, hogy mi történt velük aznap stb.,és egyszerűen megszólal Suzy témától függetlenül, szeretné látni a színeket. Szeretné látni James arcát, szeretné látni a fa leveleit, a virágokat, a világot! James lelke és szíve nagyon el volt keseredve, ő Suzyt nagyon szerette, mindenét odaadta volna, hogy Suzy lásson. Megkérdezte Jameset, "hogyha látnék, velem maradnál?", és ha "nem látnál? fordított helyzetben". A nő természetesen: persze, hogy kérdezhetsz ilyet. Nekem semmivel se volnál kevesebb vakként, ugyanolyan teljes értékű ember lennél. Egy pillanatig se gondold azt, hogy nem mennék hozzád feleségül. Hogyha lehetne, még a szemeimet is neked adnám, csak hogy láss! - válaszolt erre a nő.

A férfi erre lehajtotta a fejét, és lenyelte könnyeit. Megvacsoráztak, elpakoltak, lefeküdtek. Majd persze eltelt a következő nap, és minden ment a megszokott útján. Aztán egyik nap csörög a telefon. Suzy odabotorkál a telefonhoz, felveszi. Megszólal egy hang: "jó napot kívánok, drága hölgyem" - a doktor úr illendően bemutatkozik. És közli a remek hírt: "Hölgyem, találtunk egy pár szemet, ami tökéletesen passzol az ön DNS-ével, a test befogadja, siessenek most, megműtjük magát!" 

James erre épp hazaért, Suzy közli is a remek hírt, hát útra kelnek a kórház felé, de ő nem akarja elhinni, hogy létezik ilyen csoda. Eltelik pár nap, a nő felkel műtét után, minden rendben van, a nő lát! Egy kicsit homályosan érzékeli a színeket, látja a kórházban járókelőket, betegeket. Eltelik egy pár nap, James-szel csak telefonon beszél, egy kicsit haragszik, mérges, hogyhogy nem ment el hozzá látogatni. Mit képzelsz te magadról? Az első harc, az első pillantás, téged szerettelek volna látni! A férfi csak hallgat. Siess haza, várlak, nagyon szeretlek. A nő hazamegy, kész csoda minden, mindent látok! A nő boldog, örül. Amikor betoppan a házba, megdöbben. A férfi vak. Mondja a nő: "ezt nem értem. Te vak vagy és én látok? Hogy létezik ez?"

A férfi mondta neki mosolyogva: "Hiszen te mondtad kicsim, te mindent odaadnál, hogy én lássak, sosem hagynál el, és még hozzám is jönnél feleségül, hát akkor én most megkérem a kezed, mert én mindenemet odaadtam neked, hát légy a feleségem!"

A nő erre: "nem, nem, nem. Harminc év vakság után én nem láttam semmit a világból, én mindent látni akarok. És egy vakra nem akarom áldozni a szemem világát."

A férfi nem szólt semmit, kért egy papírt és egy tollat. Leírt egy pár mondatot, kért egy borítékot is, hiszen nem látott. A nőt útra engedte, hogy "menj, láss!" 

"És ha már láttál mindent, majd csak akkor nyisd ki a borítékot" És elváltak. A férfi egyedül maradt. Telt-múlt az idő, a nő kinyitotta a borítékot, az volt beleírva: "Vigyázz a szemeimre és légy boldog!"